Mindenkiért futott
Ha fut, megszűnik számára a külvilág. Nem figyel senkire és semmire.Rá viszont sokan figyelnek már országos versenyeken, és éppen az eddigi eredményei miatt kapott lehetőséget arra, hogy para atlétaként, egy 30 fős magyar sportdelegáció tagjaként vegyen részt a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) U15 Gymnasiadéján a szerbiai Zlatiborban.
A most 14 éves Kalucza Vivien első osztályos korában, év közben lett a Koncz Dezső Óvoda, Általános Iskola, Kollégium, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákja. Noha tanulási nehézségekkel küzd, kitűnő eredménnyel veszi az akadályokat, ám korántsem csupán az iskolapadban ülve jeleskedik.
– Amikor ide került, azonnal feltűnt a tehetsége – meséli Cságolyné Boros Krisztina, Vivien testnevelő tanára, edzője. – Kiemelkedő teljesítményt nyújtott, szorgalmas volt, és nagyon szeretett sportolni. Ez jelentett számára sikerélményt, és mindig partner volt abban, hogy együtt dolgozzunk és készüljünk fel a versenyekre.
Atlétaként Vivien rendszeres résztvevője a Fogyatékosok Országos Diák- , Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) által szervezett diákolimpiáknak. A dobást, az ugrást és a futást is magában foglaló terematlétikában háromszor védte már meg országos összetett első helyezését, tavaly pedig a 100 méteres síkfutás országos döntőjében lett második helyezett. Nem véletlen hát, hogy a kiemelkedő eredményei alapján helyet kapott a Szerbiába utazó csapatban.
Az áprilisban rendezett zlatibori U15-ös Gymnasiadén három versenyszámban is indult, 100 méteren bronzérmes, 400 méteren hatodik, távolugrásban pedig negyedik helyezett lett.
– A Zlatiborban töltött tíz nap minden perce felejthetetlen lesz számunkra. Mindketten köszönjük a bizalmat, a lehetőséget a FODISZ-nak, a támogatást a Koncz-iskola „Fogadj el” Alapítványának és az Egész Évben Adni Jó Alapítványnak. Igazán nagy élmény volt, erőt adott, feltöltött bennünket egy időre. A könnyünk is kijött persze. Amikor elindult Vivi a 100 méteres futás rajtjához, összenéztünk, és mondtuk: most mindenkiért futunk... Esténként kiültünk a teraszra, sokat beszélgettünk, és azt hiszem, még közelebb kerültünk egymáshoz – mondta a testnevelő tanár, miközben a 14 éves lány átölelte őt.
Bár szereti a matekot és a digitális kultúra tantárgyat, szívesen rajzol, hallgat zenét, Vivi még nem tudja, hogyan tovább a Koncz-suli után. Az biztos, hogy életének fontos eleme marad a futás, hiszen valóban „kikapcsolja”, „lenyugtatja”. Kriszti néni pedig ehhez hozzátette azt is, futásban eljutott Vivien arra a szintre, amikor már érzi a verseny súlyát, koncentrál, a legjobbját akarja nyújtani. Érett versenyzővé vált, aki tudja, mit jelent küzdeni. Ezt a zlatibori verseny is tudatosította benne.
Virrasztó Zsolt