Elfogadták a költségvetést, lesz bőven teendő idén is

Az önkormányzati működés anyagi alapját a költségvetés jelenti. Zalaszentgrót képviselő-testülete február 12-i ülésén döntött az idei év pénzügyi kereteiről. Baracskai József polgármesterrel a város mozgásteréről, pályázati forrásokról és gazdaságfejlesztési beruházásokról
váltottunk szót.
● Mi jellemzi a város költségvetését?
– A tervezésnek korlátot szabtak a lehetőségeink. A saját forrásteremtő képességünkből származó bevételeinket jellemzően nem csak fejlesztésekre tudjuk elkölteni, hanem olyan feladatokat is meg kell oldanunk, ami az állam dolga lenne. Míg a kiadásaink, a költségeink évről évre nőnek, addig a központi forrás legfeljebb az inflációt követi. Eközben a valóságban az árak, a díjak jóval meghaladják a hivatalos inflációs értéket. Ezen kívül több olyan ágazat is van, amelynél a működést csak úgy lehet biztosítani, ha a város azt a saját bevételeiből finanszírozza.
A szociális területről például az állam gyakorlatilag kivonult. A jelenlegi kormányzat szociális érzékenysége amúgy is igen alacsony, több mint egy évtizede nem akarja meglátni a hátrányos helyzetűek, elesettek, rászorulók problémáit. Mivel Zalaszentgrót iparűzési adóképessége nőtt, emiatt nem kapunk erre a területre központi támogatást. Önerőből kell megoldanunk a segélyek finanszírozását, a szociális feladatok ellátását. Ki kell egészíteni az egészségügyi központ és az óvoda-bölcsőde költségvetését, mert enélkül nem lennének működőképesek. Az egészségügyi központhoz 24,8 millió forintot, az óvoda-bölcsődéhez 6,7 millió forintot teszünk hozzá 2026-ban. Örvendetes, hogy a helyi iparűzési adóból van bevételünk, ugyanakkor a jelenlegi kormányzat 2026-ban szolidaritási hozzájárulás címén 84 millió forintot von el, a helyi iparűzési adóból pedig még nem tudjuk, pontosan mennyit.
● Melyek a költségvetés fő számai?
– Az összes bevételt és kiadást 2.564.705.160 forintban hagytuk jóvá. Ebben egyik oldalon benne vannak az államtól érkező források, a pénzmaradványok, pályázati források és a saját bevételeink, a másik oldalon az intézmények működtetési költségei és a fejlesztések, karbantartások szerepelnek. Nagyon óvatosak voltunk, amikor a fejlesztéseket terveztük, ugyanis teljesen kiszámíthatatlan, hogy a jelenlegi kormány mikor, miért, mennyi pénzt von el tőlünk. Még a januári testületi ülés után tartottunk egy előzetes megbeszélést a képviselőkkel a költségvetésről. Ezen túlmenően természetesen minden képviselő tájékozódhatott, feltehetett kérdéseket, akár a hivatalban, akár az önkormányzati tulajdonú társaságoknál. Ezt többen meg is tették. Mindezek ismeretében – egy ellenszavazattal – elfogadtuk a költségvetést. Indulhat, illetve folytatódhat a munka.
● Milyen projektek valósulnak meg 2026-ban pályázati forrásból?
– 2025 márciusában pályáztunk külterületi utak felújítására. Ebben volt tapasztalatunk, hiszen korábban már sikerült korszerűsíteni a Csáford-alsóhegyi Cser-Zilay utat, egy hasonló, vidékfejlesztési forrásból. Az új kiírás feltétele volt, hogy olyan külterületi szakaszokat újítsunk fel, amelyek az ott élő lakosságot, illetve az ott telephellyel vagy termőterülettel rendelkező vállalkozások mobilitását segítsék. A szempontok alapján a választás a Mitterdombi útra esett. A program teljes költségvetése 59,8 millió forint, amelyből az elnyert támogatás összege 56,1 millió forint, a többi az önkormányzat önereje. 700 méter hosszban és 3 méter szélességben állítjuk helyre az aszfaltburkolatot. Az alsó szakasz egyébként magánút. Külön öröm, köszönet érte, hogy a tulajdonosai – felismerve a közös érdeket, a jó célt – ingyenesen átadják azt az önkormányzatnak. A kivitelezés a tervek szerint nyáron kezdődik. Az év végén a kormány – az elvont 136 millió forintból – visszajuttatott 30.380.705 forintot. Ezt az összeget a Zalaszentgróti Városi Művelődési Központ infrastrukturális fejlesztésére fordítjuk.
● Hol tartanak a magánerős gazdaságfejlesztési beruházások?
– Az ipari parkunk – a Déli Iparterület – gyakorlatilag megtelt. A közösségi hűtőház mellett 2,7 hektárt foglal el a Gallus Kft. baromfikeltetője. A beruházásuk következő szakasza a tervek szerint márciusban indul. Megjelent egy újabb befektető is, aki előzetes bérleti jogviszony keretében már megkezdte egy modern gyümölcs- és paprikafeldolgozó üzem kialakításának tervezését. Ezen lekötések eredményeként az iparterületen a bérbeadásra vagy értékesítésre szánt szabad területek jelenleg elfogytak.
● BUZA BEÁTA

