Magazin cikkek

A rózsaszín menü

Álmomban a Fiákerben ülök egy asztalnál és várom, hogy megkapjam az étlapot. Hiába. Helyette odajön a felszolgáló, leguggol a székem mellé, és alig hallható hangon azt kérdezi tőlem, milyen hangulatban vagyok ma. A világ legtermészetesebb módján elmesélem neki, hogy nagyon hálás vagyok pár embernek a közvetlen környezetemben, akik a mindennapokban segítenek családunknak. Ő megértően bólogat, és mosolyogva elmegy. Egy pillanat sem telik el, és máris visszatér egy rózsaszín étlappal. Közli, hogy a rózsaszín a hála színe, válogassak csak kedvemre a rózsaszín kínálatból, és a mai vacsora alatt engedjem, hogy teljesen átjárjon a hála érzése.


Az álmok csak ébredés után tűnnek különösnek, amíg benne vagyunk, teljesen valóságosnak hatnak. Ennélfogva egyáltalán nem kerültem zavarba, miközben a céklarizottó, a rozé kacsamell, a füstölt lazacos tészta, és a rózsavizes málnatorta között válogattam. Egy grapefruit gin koktéllal szándékoztam indítani, amikor felfigyeltem a szomszéd asztalnál ülő hölgy emelt hangjára. Zaklatottan meséli a barátnőjének, hogy elhagyta a barátja. Az ok nem volt lényeges - a belőle áradó düh annál inkább. Nem lepett meg, hogy piros étlapot lapozgatott, így engedve teret a haragjának a sok paprikás, paradicsomos, vörös húsos finomság között.

Körülnéztem: a sarokban két idősebb hölgy panaszkodott egymásnak a tavaszi fáradtságról. Mélyen tisztelt Olvasóm talán már ki is találja, milyen színű étlapba merültek bele. Magától értetődő, hogy a zöldbe: a zöld frissességével tervezték kirántani magukat a téli melankóliából. Egy finom spenótfőzelék, csőben sült brokkoli, és mellé egy zöldalmás fagylalt torta - mind remekül meghozza a tavasz tiszta energiáit.

Sajnos nem derült ki, hogy a lazacsteak után puncstortát választottam-e, vagy a málnás tiramisut, mivel felébredtem. Már a reggeli japán zöld teámat kortyolgattam, amikor azon töprengtem, honnan jöhetett ez a furcsa álom a színekről, meg a lélek gyógyításáról. Aztán hirtelen beugrott: a napokban olvastam egy Londonban működő verspatikáról (poetry pharmacy). Ott nem a fájdalom vagy az emésztési zavarok szerint rendezik a polcokat, hanem a lélek állapota alapján. Ha valaki képtelen dönteni, éppen összetört a szíve, álmatlanságtól szenved, vagy inspirációra vágyik, nem pirulát kap, hanem egy kis üvegbe zárt verset. Az adagolás egyszerű: nyissa ki, olvassa el, és hagyja hatni. Mellékhatások nem ismertek.

● IHÁSZ CSILLA