Elismerések a gyógyító munkáért - Semmelweis-nap alkalmából tartott ünnepséget az Egészségügyi Központ
Hagyományosan ünnepélyes keretek között köszöntötte dolgozóit a Zalaszentgróti Egészségügyi Központ Semmelweis-nap alkalmából. Az Árkádiában rendezett eseményt a Himnusz után kulturális műsorral nyitották meg.
Az ünnepségen Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere mondott köszöntőt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a város és a járás lakói szerencsés helyzetben vannak, hiszen magas színvonalon működő járóbeteg-szakellátó központ szolgálja az itt élők egészségét.
– Évről évre összegyűlünk Semmelweis-napon, hogy megköszönjük azt az áldozatos munkát, amelyet az egészségügyben dolgozók nap mint nap végeznek a lakosság biztonságáért és gyógyulásáért – fogalmazott a polgármester. Kiemelte, hogy a jól működő szakrendelő, az alapellátás, a gyógyszertár, a védőnői- és a mentőszolgálat, valamint az Egészségfejlesztési Iroda együttesen biztosítják azt a hátteret, amelyre a térség lakói számíthatnak. Baracskai József külön méltatta az intézmény összetartó közösségét, amelynek erejét jól mutatja, hogy a nyugdíjba vonult munkatársak is szívesen térnek vissza rendezvényekre, találkozókra. Végül köszönetet mondott az intézmény valamennyi dolgozójának, valamint dr. Al-Yari Mohamed intézményvezető főorvosnak az elmúlt évek munkájáért. Dr. Al-Yari Mohamed beszédében az elmúlt évtized fejlesztéseit tételével javították a betegellátás feltételeit. Kiemelte az Egészségfejlesztési Iroda tevékenységét, amely jelentős szerepet vállal a prevencióban, az egészségtudatos életmód népszerűsítésében és a lakossági programok szervezésében. Ugyanakkor szólt az egészségügy előtt álló kihívásokról, mindenekelőtt az orvoshiányról, amely országosan egyre nagyobb gondot jelent.
Végül köszönetet mondott a amelyet a gyermekágyi láz elleni harcban és az orvostudomány fejlődéséért folytatott. A rendezvény végén hagyományosan elismeréseket adtak át, az intézmény vezetése köszönetet mondott azoknak a munkatársaknak, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal járultak hozzá a Zalaszentgróti Egészségügyi Központ eredményes működéséhez. Dr. Al-Yari Mohamedtől és Baracskai Józseftől elismerést vehetett át Szabó Rita szakápoló, asszisztens, Tarlaczné Rosta Eszter, a türjei háziorvosi praxis munkatársa, dr. Szántai Gábor háziorvos, dr. Rác Szabolcs radiológus főorvos, valamint dr. Nikl János neurológus.
● SÁMEL JÓZSEF

