Magazin cikkek

Arató- és családi nap

Tüskeszentpéteren negyedszer rendezték meg az Arató- és Családi Napot, amely a hagyományőrzés, a közösségépítés és persze a szórakozás jegyében telt. A kézi aratás bemutatója mellett kulturális programok, kézműves foglalkozások, helyi ízek és koncert is várta a látogatókat.


A Tüskeszentpéteri Faluszépítő Egyesület és a zalaszentgróti önkormányzat által szervezett program köszöntővel kezdődött, Baracskai József polgármester méltatta a szervezők munkáját.

– Szeretném megköszönni a szervezőknek, hiszen mindig a legjobbat akarják, és folyton azt keresik, hol lehet együtt a legtöbb ember. Úgy gondolom, hogy megtalálták ezt a helyszínt, négy év után a művelődési ház környezete lett az arató- és családi nap igazi otthona – fogalmazott a polgármester, aki beszédében

kiemelte, hogy a helyszín minden programnak méltó teret biztosít. Hangsúlyozta: az aratás bemutatója emléket állít azoknak az időknek, amikor még kaszával és sarlóval dolgoztak a földeken, az asszonyok pedig kézzel készített kötéllel kötötték össze a kévéket, amelyeket később keresztekbe raktak és kicsépeltek. Mint mondta, ezek a munkafolyamatok ugyan ma már történelemnek számítanak, de fontos, hogy a fiatalabb generációk is megismerhessék őket. Végül megköszönte mindazok munkáját, akik hónapokon át dolgoztak a rendezvény előkészítésén.

A polgármesteri gondolatokat követően Szeghy Csaba Tamás atya megáldotta a búzatáblát és az aratás résztvevőit. Imájában Isten áldását kérte a termőföldre, a gazdálkodók munkájára és mindazokra, akik fáradságukkal biztosítják a mindennapi kenyeret. Kiemelte, hogy imánkban is szerepel a mondat: „mindennapi

kenyerünket add meg nekünk ma”. Ez pedig áldozatos munkát kíván.

A kézi aratás bemutatóját a szervezők képviseletében Izer Tamás ismertette. Részletesen bemutatta a hagyományos munkafolyamatokat, valamint megköszönte Mazur Lajosnak, hogy elvetette és gondosan nevelte a bemutatóhoz szükséges gabonát. Elmondta, hogy elsőként a kaszások vágnak rendet a búzában, majd a hölgyek az előre elkészített szalmakötelekkel kévékbe kötik a levágott gabonát. Ezeket később keresztekbe állítják, ahogy azt régen is tették.

– A szalmakötél készítése önmagában is külön tudomány. Régen ezt már hajnalban elkészítették, hogy mire megkezdődött az aratás, minden készen álljon. Mi ugyan már nem vagyunk olyan gyakorlottak, mint elődeink, de igyekszünk hitelesen bemutatni a régi munkafolyamatokat – mondta.

A kézi aratáshoz Szabó Lajos harmonikás szolgáltatta a zenét, később nép- és moderntáncosok műsora, a Tátika Népdalkör fellépése, kézművesbemutatók, lovaskocsizás várta az érdeklődőket, a programot pedig a Crazy Zenekar koncertje zárta.

● SÁMEL JÓZSEF

1 (méret: 3969 Kb formátum: jpeg)

2 (méret: 5342 Kb formátum: jpeg)

3 (méret: 4153 Kb formátum: jpeg)

4 (méret: 4259 Kb formátum: jpeg)