Magazin cikkek

Az összetartás ereje

A kézilabda évtizedek óta meghatározó sportág Zalaszentgróton. A város sportéletének egyik legfontosabb szereplője a Zalaszentgróti Kézilabda Club (ZKC), amely nemcsak a felnőtt csapat eredményeire lehet büszke, hanem az utánpótlás-nevelésben végzett munkájára és összetartó közösségére is.


A klub története messzire nyúlik vissza. A helyi kézilabdázók még bitumenes pályán kezdték a sportág művelését, amikor Zala vármegyében virágkorát élte a kézilabda. Az 1989-ben átadott sportcsarnok új korszakot nyitott a város sportéletében, és lehetőséget biztosított arra, hogy a zalaszentgróti csapat magasabb szinten is megméresse magát. A klub legmagasabb osztálya a Nemzeti Bajnokság II. volt, miközben a térség kézilabdasportját olyan sikerek is öregbítették, mint a zalaszentgróti születésű Tóth Tímea pályafutásának kezdete.

A ZKC fejlődésében meghatározó szerepet játszott Mazzag Albert, aki 2004-ben lett az egyesület elnöke. Ekkor Császár Renáta és Husz Ferenc edzők érkezésével nemcsak személyi, hanem szemléletbeli megújulás is végbement a klubnál. Az egyesületet jelenleg Császár József vezeti, munkáját Kocsis Erika technikai vezető segíti. Az elmúlt évek során a ZKC többször is Zala vármegye legjobb csapata, illetve bajnoka lett. A megyei bajnokságok átalakulásával ma már négy vármegyét felölelő összevont bajnokságban szerepelnek, amely minden szempontból nagyobb kihívást jelent. A klub vezetése szerint azonban a közösség ereje és a sikerek

iránti elkötelezettség segíti őket a nehezebb időszakokban is.

Jelenleg közel 80 sportoló tartozik az egyesülethez. A felnőtt női csapat mellett kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlás-nevelésre. Két csapat szerepel az országos gyermekbajnokságban: az U14-es korosztályt Császár Renáta, az U15-ös együttest Bella Anett irányítja, míg a legkisebbekkel, az elsőtől negyedik osztályig, Némethné Kaszás Judit ismerteti meg a kézilabdázás alapjait. A klub rendszeresen részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség Sulikézi Fesztiválján is.

A ZKC és a Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnázium együttműködése hosszú évek óta eredményes. A közös munka nemcsak a kézilabdában hozott országos diákolimpiai sikereket, hanem atlétikában és strandkézilabdában is. 2022-ben az atlétikai többpróba csapatverseny országos diákolimpiai döntőjét is zalaszentgróti sportolók nyerték meg.

Az utánpótlás-nevelés továbbra is a klub egyik legnagyobb erőssége. A szülők biztosak lehetnek abban, hogy gyermekeik jó közösségben, felkészült szakemberek irányítása mellett sportolhatnak. A klub számára nem csupán a versenyeredmények fontosak, hanem az is, hogy a fiatalok értékes közösség tagjaivá váljanak.Az egyesület fejlődéséhez jelentős segítséget nyújtottak a TAO-támogatások. Ennek köszönhetően megújult a sportcsarnok sportpadlója, az öltözők és a vizesblokkok, új eredményjelző és takarítógép került beszerzésre, kültéri pálya épült, valamint korszerűsítették a sportcsarnok világítását is. A klub jövője ugyanakkor nem mentes a kihívásoktól. A gyermeklétszám csökkenése, valamint a gimnázium megszűnése évről évre nehezebb helyzetet teremt az utánpótlás biztosításában. Ennek ellenére a vezetőség továbbra is bízik abban, hogy a közösség összetartása és a sport iránti szeretet biztos alapot jelent a folytatáshoz.

A legutóbbi idény eredményei is bíztatóak. A négy vármegyét felölelő, 13 csapatos női felnőtt bajnokság alapszakaszában a ZKC négy győzelmet és két döntetlent szerzett, amellyel meglepetésre bejutott a felsőházi rájátszásba. Ott további három győzelemmel és egy döntetlennel zártak, végül mindössze egyetlen ponttal maradtak le a dobogóról. Az utánpótlásban történelmi sikert ért el az U14-es csapat: a Kézilabda Diákolimpia országos döntőjében ezüstérmet szereztek, míg Kurucz Regina Anna a torna gólkirálynője lett.

A ZKC ma is azt vallja, hogy a kézilabda több egyszerű sportágnál. Olyan közösség, melyben mindenki hozzátesz valamit a közös sikerhez. Ez az összetartás adja a klub valódi erejét, és ez biztosíthatja, hogy a zalaszentgróti kézilabda még hosszú éveken át meghatározó része maradjon a város sportéletének.

● SÁMEL JÓZSEF