Adatok a város idei büdzséjéből
Egy önkormányzati költségvetés meglehetősen bonyolult konstrukció, terjedelmes, rengeteg táblázatot és mellékletet tartalmazó dokumentum. Az alábbiakban az idei szentgróti büdzsé leglényegesebb elemeit foglaljuk össze.
A költségvetés főösszege 5,5 milliárd forint, ebből kell a városnak ellátnia a kötelező feladatait is: többek között ilyen az óvodai nevelés, az egészségügyi és szociális alapellátás. Az önkormányzathoz tartozó négy intézmény működtetéséhez az állam 427 milliót ad, melyhez a város 140 millió forintot biztosít saját forrásból. A kötelező feladatokon kívül az önkormányzat önként vállalt feladatokra is költ, ezek közé tartozik 18 millió forinttal 34 egyesület illetve szervezet támogatása, továbbá ilyen még a helyi rendezvények finanszírozása is, amelynek összege egyébként közel annyi, mint tavaly.
A 2023-as év meghatározó tétele a pályázatokon elnyert 3 milliárdot meghaladó beruházási keret. Kiemelkedik ezek közül a szennyvízberuházás, az Egészségügyi Központ energetikai és infrastrukturális fejlesztése és az útépítési projektek sora. Több olyan kötelező feladat van, amelynek megoldása magasabb összegbe kerül, mint a korábbi évben, viszont az elvégzéséhez az állam nem ad több pénzt. A központi bérszabályozás miatt a közalkalmazotti szféra nagyobb összegű bért kap, mint eddig, viszont a többletköltséget nem fizeti az állam, így ezt is a város egészíti ki. A költségvetésben bizonytalansági tényező a villamos áram és a gáz költsége, melynek tervezett összege 105 millió forint, ennek emelkedése problémát okozhat. További plusz teher a városnak, hogy a szolidaritási hozzájárulás, amit az önkormányzat fizet az államnak, ebben az évben 133 százalékkal megemelkedett, mintegy 20 millió forint lett. Ugyanakkor a szociális ellátások finanszírozására biztosított normatívát az állam 10 millió forinttal csökkentette. A szociális segélyezésben kiemelt tűzifa-támogatást ebben az évben az önkormányzat a saját tulajdonában levő területei tisztításával kívánja biztosítani.
A költségvetés bevételi oldalán az állami támogatás szolidaritási hozzájárulással csökkentett összege közel 617 millió forint, ez csak 3 millióval több, mint tavaly, viszont ez a többletfeladatokra nem nyújt fedezetet. További bevételét képezik az önkormányzatnak a helyi adók, ezek összege 315 millió forint, amelyből 258 millió forint az iparűzési adó. A 2023-as költségvetés pozitív egyenlege a működéshez biztosított, azonban az állami szerepvállalás visszaszorulásával az önkormányzati felelősség növekedését eredményezi a gazdálkodás és működés tervezése és végrehajtása során. (Medvéssy Lajos)