Vidám télkergető
A hagyományokhoz híven február 19-én délután a város apraja-nagyja ismét maskarába öltözött, hogy így űzze el a telet.
Zalaszentgróton Budai Lajos baráti társasága tartott először farsangi összejövetelt az ezredforduló környékén, 2006-tól pedig kilenc éven át szervezte nagy sikerrel a VMK a „farsangi maskarádét” és fánkversenyt. Egy-egy alkalommal, a művészeti csoportok és a lakosság részvételével, több, mint százan öltöttek jelmezt, sokan sütöttek fánkot.
Az idei „télkergető farsangot” a Városmarketing Iroda munkatársai szervezték, a VMK a technikai hátteret (valamint a forralt bort és a teát) biztosította. A délután három órakor induló maskarás menet élén a keszthelyi Boom Batucada (jelentése: dobos csapat) együttes jelmezesei teremtettek vidám hangulatot. Vezetőjük, Gombos László elmondta, hogy már tizenhat éve alakult a jelenleg ötvenfős csapat, és mindenki kedvtelésből játszik benne. Sokfelé járnak, bel- és külföldön egyaránt, az eddigi legtávolabbi szereplésük Dubajban volt. Megtudtuk azt is, hogy az országban több ilyen együttes is működik, de ekkora nincs még egy.
A Csány László Iskolától rendőri biztosítással, érdeklődők sorfalai között vonultak a művelődési központ elé a maskarába öltözött kicsik és nagyok. Jó volt látni, hogy több család is jelmezbe öltözött.
A VMK előtt került sor a jelmezesek bemutatkozására, a verseny értékelésének ideje alatt pedig a MASZK bábszínház művészei szórakoztatták a gyerekeket. A közönségnek Csiszár Tiborné hagyományos és forgácsfánkját kínálták a rendezők. Az eredményhirdetés előtt Baracskai József polgármester köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte a szervezők munkáját, majd átadta az önkormányzat díjait is.
Egyéni harmadik helyezett: Szekeres Bíró Zsóka, Horváth Reila. Második helyezett: Bonyhárd Sára, első helyezett: Simonyai Luca. A családok kategóriájában harmadik helyezett: a Dézsenyi család és a Vajda család, második helyezett: a Kántor család, első helyezett: a Hencsei család.
A díjkiosztó után a dobosok közreműködésével került sor a VMK mögött a telet jelképező kiszebáb elégetésére.
Két nappal korábban az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és oktatói szintén farsangi vigadalommal búcsúztatták a telet. A legjobbnak ítélt maskarába bújt diákoknak Baracskai József polgármester ajándékát adták át.
A vidám, telt házas eseményen egyébként két felnőtt „növendék” is vállalta a jelmezes szereplést, hiszen - ahogy Bodnár Sándor igazgatótól megtudtuk –, intézményük, az országban egyedülálló módon, felnőttek számára is kínál lehetőséget a zenetanulásra.