Magazin cikkek

Kultúra és szenvedély

Varga István 1977 óta dolgozik a VMK falai között. Munkába állásakor az akkori igazgató, Vattay Dénes bízta meg őt gyermekfilmek vetítésével, a „Nyitott Ház” animátori tevékenységével, valamint a színjátszó csoport irányításával. Az utóbbi vezette be például Máté P. Gábort és Kricsár Kamillt a színjátszás világába; ők azóta országosan ismert színészekké váltak. A VMK igazgatójának 1993 júniusában nevezte ki a városvezetés Varga Istvánt, aki most nyugdíjba vonul. Ennek kapcsán kértül fel egy visszatekintő beszélgetésre.


– A sikeres pályázatom után huszonöt munkatársammal folytattuk a helyi értékeket képviselő csoportok működtetését a VMK-ban, a rendezvényeket az ünnepek köré csoportosítottuk, és újszerű közművelődési formákat találtunk ki. Az 1994-es létszámleépítés után a célokat partnerségben teljesítettük. Ilyen megvalósult feladatok voltak a szentgróti vásár kulturális programjai, az őszi és tavaszi tárlatok, a május elsejei énekfesztiválok, a nemzetközi néptáncgálák, a nyári színjátszó táborok és az Angol Dráma Klub – idézte fel emlékeit Varga István.

Ezeken kívül akkoriban a VMK több fesztivált is szervezett, így a szín-kört, a szüretit, a moderntánc- és mozgásfesztivált, a színjátszót és a megyei néptáncfesztivált is. A zalai nyugdíjas találkozó is Varga Istvánék koordinálásában valósult meg, és a VMK szervezte a helyben tartott nemzeti, állami ünnepeket is. Újabb mérföldkő volt az intézmény életében az 1996-ban létrehozott művészeti iskola, amely először balett és néptánc tanszakkal indult, majd 1997-ben színjátékoktatással bővült.

– 2001-től 2003-ig főiskolai képzést szerveztünk a Zsámbéki Apor Vilmos Tanárképző Főiskolával az intézményünkben. Dráma és tánc szakirányú képezésben vettek részt a zalaszentgróti és a térségi pedagógusok. Ennek ellenére 2004-ben ismét leépítések következtek. Egy napi hat órás munkaidőben dolgozó könyvtáros és egy félmunkaidős népművelő maradt. 2007-ben a művészeti iskolák országos minősítésén a helyi „várakozások” ellenére kiváló elismerést szereztünk, köszönet érte Belinszky Bernadettnek, Feiler Zsuzsának, Kiss Norbertnek – folytatta Varga István, aztán felelevenítette a „leg”-es rendezvényeket is.

A VMK által szervezett leglátogatottabb rendezvény a Csík zenekar koncertje volt, melyre 630 érdeklődő érkezett, a másik „leg” pedig a Szili Péter által a Millecentenáriumra komponált Árpád Népe című ünnepi műsor. Ugyancsak a „leg”-ek közé sorolja az igazgató Paul Claudel „Angyali üdvözletét”, amelyben szerepelt Blaskó Péter, Eperjes Károly, Venczel Vera és Horgas Eszter is. De legbüszkébb a VMK által szervezett, versenyekkel színesített farsangi maskarádékra, amelyek Budai Lajos kezdeményezése után váltak hagyománnyá.

– Amikor Budapesten az országos Arany János versmondó verseny döntőjében két általam felkészített versmondó, Zsohár Vera és Nyírő Berci előadása után kétszer is szólítottak, hogy vegyem át a felkészítői díjat, akkor az egyik „okostojás” könyvtáros megszólalt, hogy ő már kapott. Neki a zsűri elnöke válaszolta, hogy nem baj, akinek két tanítványa itt van, annak duplán jár. Nekem ez volt a legfelemelőbb pillanatom – emlékezett egy évekkel korábbi eseményre Varga István.

Az igazgató a pályafutása során számtalan művészeti csoporttal, szakkörrel, egyesülettel volt kapcsolatban, segítette munkájukat, tevékenységüket.

– Ha összegezni kellene, akkor nehéz szavakat találni – folytatta Varga István. – Köszönöm Vattay Dénes korábbi igazgatónak a bizalmat, és azt, hogy a nyomdokaiba léphettem. Köszönöm a kiváló együttműködést a jelenleg működő csoportoknak és vezetőiknek, a fúvósoknak, a néptáncosoknak, a gitárosoknak, a nőklub tagjainak, az MR 8-nak, a Mézespatkó Népdalkörnek, a kézműveseknek, a moderntáncosoknak, a mazsoretteknek, a Helytörténeti Klubnak. Köszönöm a segítséget a programjaink színvonalas lebonyolításáért Gangl Andreának, Fegyverneky Levinek, Lóránt Zsoltnak, Vincze Nórának, Bíró Zsófinak, Szalay Csabának és Vikár Tibornak. Valamint köszönöm a korábbi Arvisura és Cimborák táncegyüttes vezetőinek, Tóth Gyulának és Bajczik Zsuzsának a művészi közösségépítést. Köszönöm Keszei Jucinak, Laskai Annamáriának, Tóth Szilvinek a lojalitást, megértést. Drukkolok, hogy tudják folytatni a küzdelmet a művészeti suliért. A jelenlegi és korábbi kollégáknak köszönöm az együtt végzett munkát. Köszönöm az általános iskola és gimnázium, az óvoda, a zeneiskola a Koncz Dezső iskola munkatársainak a közös szervezői munkát. Tisztelettel köszönöm Baracskai József polgármester úrnak és dr. Simon Beáta jegyző asszonynak az együttműködést, a megértést. Köszönöm Gelencsér István tanácsnoknak a közös munkát és a képviselő-testületnek a bizalmat. Viszlát művház! Találkozunk még! (Medvéssy Lajos)