Makovecz és a faluház
A település legjellegzetesebb épülete a faluház, amit Makovecz Imre tervei alapján építettek. Az átadása, azaz 1985 óta nagyban meghatározza a falu identitástudatát. Rengeteg történet fűződik az épülethez, lakodalmaknak, falunapoknak, szakköröknek és találkozóknak adott otthont az elmúlt közel 40 évben. Idén pedig átadják azt az új épületrészt is, amely szintén a korábbi tervek alapján készült.
– Volt egy lerobbant kultúrházunk, az akkori vezetés szeretett volna egy újabbat, nagyobbat, de nem lehetett kultúrházat építeni, egyszerűen nem engedték meg, mondván, nincs rájuk szükség. Ezért neveztük el faluháznak. Na, faluházat már lehetett építeni, abban nem volt kifogás. A Népművelési Intézet képviseletében Makovecz Imre, Beke Pál és Varga Tamás hathatós segítsége kellet, hogy mindez megvalósulhasson. Makovecz úr felajánlotta, hogy tervez egy kultúrházat, amit majd faluháznak nevezünk – emlékezett vissza a jelenlegi polgármester, Bohár István.
A tervező felfogása szerint helyi anyagok felhasználása volt a cél. Mivel Zalaszentlászlón nincsen kő, bazalt vagy egyéb más jellegzetes nyersanyag, így lényegében a helyben „termelt” fa lett a fő építőeleme az épületnek. A tartóoszlopok sora, a tetőszerkezet mind-mind olyan fából készült, amit a környékről termeltek ki.
– Azért ehhez hozzátartozik, hogy Makovecz Imre teljesen ingyen készítette el a terveket, és ingyen vezette az építkezést is. Tudni kell róla, hogy nagyon szerény ember volt. Időközönként lejött, ellenőrizte a munkafolyamatokat, illetve megmutatta a következő lépéseket – tette hozzá Tóth Imréné, Marika, Zalaszentlászló korábbi polgármestere.
Makovecz Imre 1990-ben elkészítette a szomszédos óvoda terveit is, de ezeket csak tavaly, 32 évvel később sikerült megvalósítani, köszönhetően a Makovecz-épületek felújítására és a meg nem valósult tervek elkészítésére kiírt állami pályázatoknak. A Makovecz-alapítványon keresztül a falu elérte, hogy támogassák a tervek megvalósítását, így 2022-ben megvalósulhattak a fiókban porosodó tervek. A munkálatok eredményét Bohár István összegezte:
– A gyerekek már birtokba vették az épületet, de a hivatalos átadás még nem törént meg. Várjuk, hogy az időjárás lehetővé tegye az illő megvendégelését mindazoknak, akik segítettek a kivitelezésben, a megvalósításban.
(Fegyverneky Levente)