Magazin cikkek

A közösség fűszere

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint 1823-ban, tehát éppen kétszáz éve, Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt.


A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl még 1985-ben. Szavai szerint ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségünkből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk. Ez az örökség tartást ad, és segíthet a mai gondok megoldásában is. Városunkban is e napon rendezték meg a kulturális kincseinket bemutató ünnepséget a művelődési központban.

Az eseményen igazán színvonalas műsorokat mutattak be a helyi és a városhoz kötődő művészeti csoportok, előadók. Fellépett a Városi Fúvószenekar, a Városi Kamarakórus, Nyírő Bertalan versmondó, a Mézespatkó Népdalkör, a Főnix Gitárcsoport, a Szentgrót Táncegyüttes és utánpótlás csoportja, a Zalaszentgróti Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola számos tanára és diákja, Kovács Nóra Róza versmondó, a Rose Dance Moderntánccsoport és az MR 8 zenekar.

Baracskai József polgármester a rendezvényen a 2023-hoz kötődő évfordulókra hívta fel a szépszámú közönség figyelmét. Mint mondta, 200 éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, de helyi évfordulókban is bővelkedik az év. Idén a tízedik újévi koncertjét tartotta a fúvószenekar, harminc éves a kamarakórus, negyven éves a néptánccsoport, negyven éve állították fel a VMK előtt Szabolcs Péter „Jövőnk” elnevezésű szobrát, valamint Zalaszentgrót ez évben 940 éves.

Ünnepi köszöntőjében a polgármester kiemelte: ha magyar kultúráról beszélünk, rendszerint a művészetekre gondolunk, de a kultúra több, szerteágazóbb annál. A kultúra adja meg a társadalom és benne a kisebb közösségek lényegét, a fűszerét. Utalt arra is, hogy Zalaszentgróton a Városi Művelődési Központ a kultúra közvetítője. Ennek az intézménynek a vezetője, Varga István, éppen negyven esztendeje kezdte meg itt a munkáját, az idén pedig nyugdíjba vonul.

A kultúra helyi közvetítői egyébként januárban Petőfi Sándor- és Deák Ferenc-kiállítással is megemlékeztek hazánk kultúrájának nagyjairól.

(Medvéssy Lajos)