Magazin cikkek

Újévi koncert – tizedszer

Három év kihagyása után, január 7-én a Városi Művelődési Központban tartotta 10. újévi koncertjét a Városi Fúvószenekar. A nagy sikerű hangverseny után beszélgettünk a zenekar néhány tagjával.


A fúvós együttes történetéről Johann Attila művészeti vezetőt, karnagyot kérdeztük. Mindt mondta, 1948-ban az akkori tanács határozott arról, hogy Zalaszentgrótnak is legyen zenekara. Ehhez pénzt is biztosított, de a lakosság is hozzájárult adományokkal ahhoz, hogy összejöjjön akkora összeg, amiből meg tudnak vásárolni egy kezdő hangszercsomagot.

– Jellemző volt a felbuzdulásra, hogy amikor este 9 óra körül megérkezett a hangszereket szállító busz Budapestről, több százan várták kíváncsian. Akkor egyébként még az önkéntes tűzoltóság keretében kezdett működi a zenekar – mondta.

– Ön mióta vezeti a zenekart, és hány tagja van a csapatnak?

– A karmesteri pálcát 2016 őszén vettem át Komor Andrástól. A névsorunk 40 fölött van, de az utóbbi években sok változás történt a koronavírus-járvány kapcsán, vagy munkahelyváltás, vagy egyéb ok miatt. Most körülbelül harmincan voltunk a színpadon. A környékről több zenész barátunk is besegít szükség esetén; nekünk nagy öröm, hogy részt vesznek a munkában. Van néhány külföldi zenész barátunk is, akik itt tartózkodásukkor szintén beülnek a zenekarba.

– Milyen a zenekari munka, mekkora a repertoár, a kottatár, amiből játszani tudnak?

– Minden hét péntekjén van próbánk. Az tagadhatatlan, hogy gondot jelent a létszámingadozás, hiszen nem mindenki ér rá mindig, nem mindenki tud hazajönni minden hétvégére. Van olyan próba, amikor csak 6-8 fő, és olyan is, amikor 20-25 fő van jelen. Egyébként a zeneiskolából „célzottan” próbálunk utánpótlást behívni a zenekarba. Az eredmény egy-két éven belül már látható is lesz a színpadon. A repertoár? Többféle műsort tartok kézben, vannak nagyzenekari és kisebb csapattal előadható műveink. Álmaimban megjelenik néha egy nagy koncert-fúvószenekar Zalaszentgróton, egy állandó szaxofonsor, egy teljes kürtsor, fuvola, klarinét egy kicsit bővülve, aztán szárnykürt-, kornett-, trombitasor... Ha az álom valóra válhatna, már könnyebb lenne a műsorválasztásunk is. Amikor induló kell, akkor kiállunk 8-10 indulóval, de a sok induló nem biztos, hogy megfelelő műsor a 21. század második évtizedében. Akkor viszont, amikor a filmzenéket, a modernnek mondható fúvószenekari darabokat játsszuk, állva tapsol a közönség. Mellesleg több ezer kottánk van, és ezek „hatalmas nagy” részét Székelyhídi Vilmosnak köszönhetjük. Az ő segítsége nélkül nekünk is csak néhány száz kottánk lenne, mint más zenekaroknak. Én is sok kottát megvásároltam, amíg nem volt támogatásunk.

Amikor a hangszerállományról érdeklődtem, Johann Attila elmondta: az éves támogatásból és a fellépések után járó tiszteletdíjakból sikerült a nagyon öreg réz hangszereket lecserélni, de vásároltak például klarinétot is. Megjegyezte, hogy megalakulásakor az egész zenekart fel lehetett szerelni 17 ezer forintból, ma ennek százszorosáért legfeljebb egy nagyobb hangszert lehet venni. Egy tuba, amire szükség lenne, 4-6 millióba kerül!

Johann Attila beszélt arról is, hogy a zenekar mostanság környékbeli felkéréseknek igyekszik eleget tenni, távolabbra a megemelkedett közlekedési költségek miatt problémásabb elutazni. Vannak – elsősorban szakemberekkel – külföldi kapcsolataik is; most egy svájci zenekarral szándékoznak „testvérzenekari” kapcsolatot kialakítani, és szeretné őket meghívni a pünkösdi találkozóra. A fellépések azonban, tette hozzá, mindig tartogatnak valami meglepetést, valami váratlan dolog mindig történik. Példaként említette, hogy egyszer sátorban kellett játszaniuk, és olyan felhőszakadás jött, hogy mindenütt ömlött a víz. De a zenekar játszott! Kapkodták fel a kottákat a földről, de a zene szólt!

Az egykori tűzoltózenekar tagjai közül többen a jelenlegi együttesnek is muzsikusai, köztük a két legidősebb a már említett Székelyhídi Vilmos és Gáncs Béla. Utóbbi ráadásul úgy, hogy eredetileg zongorázni tanult.

– A zeneiskolában Bajor Pista bácsi tanított, ő volt a tűzoltózenekar karmestere is, és ő hívott át trombita szakra – mesélte. – Akkor még Kisszentgróton volt a zeneiskola, ott fejeztem be a négy éves alapszakot. 1965-ben kerültem a zenekarba; hetedikes koromban, mint most az unokám, 1967-ben pedig, tizenötévesen, már „vonultam”! Kis megszakítással azóta vagyok itt.

– Mikor lett a tűzoltózenekarból városi fúvószenekar?

– A rendszerváltáskor kicsit „szétesett” a csapat, megszűnt a támogatás. Bajor Pista bácsi, az igazgató, a zeneiskola keretében szervezte újjá. Őt Lovász Gábor követte. Ahogy ismét megalakult a zenekar, egész családok és testvérpárok kezdtek játszani. Komor Bandi bácsi idejében például a családom hat tagja játszott a zenekarban. Ma is nagyon családias a légkör.

– Ennyi évtized alatt biztosan sok élmény, emlék gyűlt össze. Megosztana velünk egyet?

– Egyszer Reziben kitalálták, hogy indulót kell játszanunk, méghozzá egy 30 százalékos emelkedőn vonulva! Egyszercsak azt vettük észre, hogy egyre jobban halkul a csapat.Fogyott a levegő, és egy idő után bizony leállt a zene. Egyébként nagyon sok albumom van tele fényképekkel, és szinte minden fotóhoz kapcsolódik egy-egy vidám történet.

Ahogy levegő nélkül elnémul a fúvós hangszer, úgy megfelelő finanszírozás és támogatások nélkül valószínűleg a zenekar is elcsendesedne. A Zalaszentgróti Fúvószenekari Egyesület, amely egyben rendezője volt a 10. újévi koncertnek is, már jóideje dolgozik azért, hogy ez ne következhessen be.

– Egyesületünk 2014-ben 17 fővel alakult meg, jelenleg tizennégy tagunk van – tudtuk meg Gangl Attilától, a szervezet elnökétől. – Nem mindenki zenekari tag, vannak családtagok is, de a többség zenész. Vannak továbbá pártoló tagjaink is. Célunk a fúvós- zene megismertetése, a fiatalok bevonzása. Elsősorban a zenélésre és a zenekarra épül a tevékenységünk, szeretnénk megőrizni és megerősíteni a zenekart, illetve segíteni a zavartalan működését.

– Miből működik, kiktől kap támogatást az egyesület?

– A legfőbb bevételi forrásunk az önkormányzat támogatása illetve az szja egy százalékának felajánlása. Mindenkit szívesen látunk az egyesületünk tagjainak sorában, kortól, nemtől függetlenül, és komolyabb zenei tudás nélkül is. Olyan felnőtteket szintén szívesen látunk, akik régebben zenéltek. Jelentkezni a zenekari tagoknál vagy a

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet.

(Szalay Csaba)