Díszek, színek, motívumok
Húsvét ünnepére díszbe öltöztettük otthonunkat: előkerültek a nagyanyáinktól örökölt, féltve őrzött hímes tojások, csipkék, szalmadíszek, mézeskalács szívek.
Mármarosi Mária az édes- anyjától tanulta a tojásfestést és a szalmafonást is.
– Gyermekkoromban az édesanyámmal együtt készültünk a húsvétra. Felnőttként népművelő lettem, és az akkor megalakult Zala Megyei Népművészeti Egyesületbe először tojásfestéssel kerültem be. Később megtanultam a szalmafonást is. Húsvétkor, karácsonykor ezek a díszek mindig előkerültek – mondta. – Népművelőként minden húsvét előtt két héttel jártam tojást festeni a környező falvakba. Mindig, mindenhol telt ház volt, néha este 11-ig ott voltam, annyi volt a festeni való tojás. Egyszer Zalaegerszegen a késő estébe nyúló foglalkozás végén mondtam a szervezőnek, hogy nekem még haza kell érnem, mire ő annyit mondott: „– Nem megy maga, kedvesem, sehová, már előkészítettem magának a tisztaszobát.” Ez nagy szó volt, hiszen oda csak különleges vendéget engedtek be... Hát, ilyen becsben tartottak.
Ma sincs másképp, igény éppen annyi van a tojásfestésre, mint korábban, de a kora előrehaladtával Mária már csak legfeljebb napi két bemutatót vállal.
– Hatalmas öröm ez nekem, ez tart életben. Azt szeretném, hogy a tojásfestés és a szalmafonás a halálom után is megmaradjon, igyekszem a tudásomat minél több embernek átadni.
A tojások mintáit a kertből, a természetből merítették, ismert a gráblás (gereblyés), tulipános, fenyőágas tojás. Ezek a minták minden nagy népművészeti táj- egységben megjelennek, Erdélytől Zaláig, csak a tojás alapszíne változik régiónként.
Zalában régen csak piros tojást festettek, a szín Krisztus vérét jelképezte. Más színű tojások is készültek aztán locsolóknak, de szigorúan meg volt határozva, hogy melyik színt ki kaphatja: a piros tojást az kapta, akit nagy örömmel és szeretettel fogadtak, a zöldet az, aki még esetleg számíthatott arra, hogy valamikor bekerülhet a „pirosak” közé, a sárgát az, akit többé nem szerettek volna látni, a kékkel pedig az többnyire az idősebb férfiaknak kedveskedtek.
– Nagyon jó lenne, ha ezek a mesterségek valamilyen módon a közoktatásba is bekerülnének, lehetőleg már óvodás kortól. Azt szeretném, ha a felnövekvő gyermekek, hozzám hasonlóan, szinte már az anyatejjel szívnák magukba a népművészet szeretetét – utalt Mármarosi Mária a hagyományok őrzésének fontosságára.
Csiszár Tiborné, Zsuzsa néni neve a zalaszentgrótiak számára egyet jelent a Mézespatkó Alkotóműhellyel, ahol a zalai lakodalmas perec mellett díszes mézeskalács is készül. Hogyan is alakult ki a sütés iránti szeretet?
– A férjemmel, aki kovács, nagyon sokat utaztunk a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében itthon is, külföldön is. Eleinte csak kísérő voltam, de egyre többen mondták, hogy csináljak én is valamit. Így jött a mézeskalács – emlékezett vissza a kezdetekre. – Minél többfelé jár az ember, annál több díszítési technikát ismer meg. Ma már nagyon sokféle mintával dolgoznak, de én csak a népművészet motívumait alkalmazom. A leggyakoribb a szív, a tulipán és a végtelen jele. A mézeskalács díszítése tulajdonképpen pont és vessző. Ha ezt megtanulom használni, akkor bármilyen természet ihlette motívumot el tudok készíteni. Ma már vannak tanulóim is, nagyon nagy örömömre szolgál, hogy ilyen nagy lelkesedéssel próbálkoznak a mézeskalács-készítéssel, így életben tartjuk a hagyományt és a mesterséget is.
Csiszár Tiborné szerint a mézeskalácsosság és a tojásdíszítés kéz a kézben jár.
– A sokféle díszítési mód közül én a tojáskarcolást választottam, mivel ezzel a legkönnyebb bemutatókra járni. A mesterséget Pálmainé Koncz Évától és Csíziné Erzsébettől tanultam meg; ők viszonylag egyszerű mintákat használnak, jobbára virágmotívumokat, és nem foglalkoznak bonyolult modern technikákkal. Az eredmény látványos, és nagy öröm, amikor az ünnepi asztalt egy ilyen csodálatosan elkészített hímes tojás díszíti.
Zsuzsa néni egyébként a Zalakanyar Hagyományőrző Egyesülettel nemrégiben rangos díjat is kapott az Agrárminisztériumtól: a zalai lakodalmas perec a „Hagyományok-Ízek-Régiók” védjegyesek klub tagja lett.
● Szöveg: Varga Csilla
● Fotó: Kulifainé Kovács Tímea
