Laskay Annamária: magból a virág
Zalaszentgróton otthonra talált a néptánckultúra. Azonban ez nem mindig volt így, sőt az sem magától értetődő, hogy így is lesz. Ehhez nagyon sok ember odaadó pedagógusi munkájára van szükség. Ők azok, akik felkészítik, vagy találkozókra, fellépésekre, gálákra kísérik a néptáncos gyerekeket, fiatalokat. Egy ilyen közegbe belekerülni gyermekkorban – sok esetben alapvetően határozza meg a jövőt. Laskay Annamária is így került a néptánc bűvkörébe, és ma már az ő munkája is hathatósan hozzájárul a zalaszentgróti néptánckultúrához.
● Mikor találkoztál először a néptánccal?
– Szerintem a Szentgrót néptáncegyüttes 10 éves gálaestjét láthattam, 9-10 éves lehettem, és ekkor döntöttem el, hogy én is szeretnék néptáncolni Forgács Márta néninél. Balettozni már balettoztam, de annyira magával ragadott az, amit a színpadon láttam, hogy muszáj volt belekezdenem.
● Mi ragadott ennyire magával?
– Azon túl, hogy a magyar néptánckincs átörökítése önmagában is nemes küldetés, a néptánc legnagyobb erejének a közösségformáló hatását tartom: a gyerekek ideális környezetben ismerkednek meg a társas kapcsolatokkal, viselkedésmódokkal; azzal, hogyan kommunikáljanak, hogyan érintkezzenek egymással. Ez a közösség pedig kiérlel magából olyan barátságokat, kapcsolatokat, szerelmeket, amelyek akár élethosszig is eltarthatnak. A néptánc által olyan élményekhez jutunk, amelyek meghatározzák a személyiségünket. Azt is természetesen, hogy milyen felnőtt válik majd belőlünk.
● Kit vagy kiket köszönhetsz a néptáncnak az életedben?
– Nagyon-nagyon sok gyereket, akik a kezeim között nevelődnek. Ez egy nagyon hálás hivatás, hiszen egészen pici koruktól fogva a felnőtté válásig végigkísérem az életüket, és látom, hogy mennyire ép és egészséges felnőttekké válnak. Most már tíz éve én tanítom be a végzősöknek a szalagavató keringőjét is. Ez egy fontos pillanat az ő életükben. Szerencsére nagyon lelkesek szoktak lenni, így mindig jól sikerülnek ezek a pillanatok. Nekik is, nekem is jó érzés, hogy így láthatom vissza a munkámat.
● Mikor lettél táncosból tanár?
– Igazából már ötödik osztályos koromban tudtam, hogy néptánctanár szeretnék lenni. Már akkor én tanítgattam be az osztályomnak a koreográfiákat a farsangra és egyéb eseményekre. Táncosként is nagyon élveztem a néptáncot, táncolni is nagyon szeretek, de főiskolás koromtól elkezdett áttolódni az egész a tanítás oldalára. És a főiskola után pedig, 26 évesen, hivatalosan is elkezdtem a tanítással foglalkozni.
● Hogy érzed, mi a csúcs ezen a pályán, miért érdemes csinálni?
– Ha látom a gyerekeket, hogy mosolyogva táncolnak. Ha látom, hogy jól érzik magukat a bőrükben, mind a próbákon, mind a fellépéseken, és hogy láthatom a szülők büszkeségét a tapsok után, hogy a gyerekük milyen bátor, hogy kiáll az emberek elé táncolni. Szerintem ez az, amiért érdemes tevékenykedni. Hogy megtapasztalhassuk azt az örömöt, elégedettséget és boldogságot, amivel együtt jár az, ha valaki táncol. A szülőknek is hálás vagyok ezért, hogy ránk bízzák a gyermekeiket.
● Van-e tovább?
– Mindig van előrébb. Nyilván az a cél, hogy minél több emberhez eljussunk. Nagyon örülök annak, hogy egyre többen vagyunk, és boldogsággal tölt el, hogy például a másodikasoknál ugyanannyi fiú van, mint lány, és hogy ugyanolyan lelkesek és aktívak. Márta néninek és elődeinek köszönhetően több mint 40 éves hagyománya van a néptáncnak Zalaszentgróton. Úgy gondolom, ő elvetette a magokat, amik kivirágoztak. Az én feladatom, hogy a kollégáimmal együtt tovább gondozzam, ápoljam azokat. Remélem sikerül minél több gyerekkel megszerettetnem a néptáncot.
***
Laskay Annamária tanulmányait az ELTE Tanító és Óvóképző Főiskoláján kezdte, tagja volt az ELTE néptáncegyüttesének, tánc- és drámapedagógus szakirányú továbbképzést végzett. A Táncművészeti Főiskolán alapképzésen vett részt, majd ennek folytatásaként a mesterképzést is elvégezte.
● Szöveg: Fegyverneky Levente
● Fotó: Medvéssy Lajos
