Magazin cikkek

Városi majális

Rengetegen majálisoztak május első napján városunkban. Ideális volt az időjárás az ünnepléshez, kulturális, szórakoztató és látványos rendezvényekből, finom ételekből és hűsítő italokból sem volt hiány.


A retro majális kora délután kezdődött, a felvonuló tömeg az Ifjúság utcai iskolától indult a Templom térre. A sokaságban képviseltették magukat helyi egyesületek, a Zala Volán munkatársai, néptáncosok, mazsorettek, baráti társaságok, veterán autók és „ősrégi” kerékpárok. Szinte megtelt érdeklődővel Zalaszentgrót főutcája, nagyon sokan voltak kíváncsiak a felvonulókra.

A Templom téren Baracskai József polgármester köszöntötte a majálisozókat. Beszédében utalt arra, hogy május elseje 1890-en óta a munkavállalók szolidaritásának ünnepe, s úgy vélte, ezen nincs mit szégyellni, minden körülmények között ki kell állni a munka becsületéért, a munkavállalók megbecsüléséért, az igazságosságért, a szolidaritásért.

Május elseje a tavaszkezdet, a szerelem ünnepe is, tette hozzá Baracskai József, hisz ilyenkor a hagyomány szerint a legények májusfát állítanak a kiszemelt leányoknak, továbbá ilyenkor emlékezünk meg európai uniós tagságunk évfordulójáról is, hiszen 2004. május 1-jén léptünk be ebbe a nagy közösségbe. A csatlakozásnak szemmel láthatóan is nyertesei vagyunk, hiszen a Templom tér felújításának nagy része például uniós forrásból valósult meg – mondta a polgármester, majd elismerések átadása következett.

A közelmúltban lezajlott borverseny eredményei alapján a Város Bora címet Keszler Viktor 2022-es olaszrizlingje, Léhárt Tamás 2022-es merlot rozéja és Dóka Éva Sató S. Gróth vörösbora érdemelte ki. A felvonuló csoportok közül a „Kell egy csapat” címet a kutyákkal felvonuló Országos Agarász Egyesület kapta.

A kulturális műsor fúvós koncerttel kezdődött: Johann Attila vezényletével a zenekar könnyű- és filmzenei dallamokból álló műsorát élvezhette a téren majálisozó embersereg. Laskay Annamária néptánc-csoportjainak fergeteges produkciói is elnyerték a nagyérdemű figyelmét, bizonyítva azt, hogy városunkban van igény a néptánckultúrára.

A tavaszi ünnep, az European Operett énekeseinek, táncosainak előadásában, könnyűzenei műsorral, Hotel Menthol retro partival folytatódott, majd éjszakába nyúló diszkóval zárult. Dj. Csitta retro zenékből álló összeállítására táncolhattak a bulizni vágyók.

A szervező Városmarketing Iroda nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a gyerekek számára szintén emlékezetessé varázsolja a városi majálist. A kisebbeket egyebek között népi játszótér várta a ligetben, de sokukat lenyűgözte az agárfuttatás is.

A „Kell egy csapat” címmel kitüntetett Országos Agarász Egyesület már több alkalommal is tartott bemutatót Zalaszentgróton. Az agarászok elnöke, a mihályfai Keresztes János érdeklődésünkre elmondta: ez az ország legrégibb civil egyesülete, 1835-ben alapították, és jelenleg 270 tagja van. Feladatuk a vadászagarak tenyésztése, népszerűsítése, ezért rendszeresen vesznek részt különböző rendezvényeken, amelyeken természetesen a kutyák is bemutatkoznak: műnyúl után futtatják az agarakat, amelyek az átlagos kutyák 20-40 kilométer/órás sebességéhez képest akár óránként 60-70 kilométeres sebességgel is képesek futni.

Megtudtuk azt is, hogy noha hazánkban 1948-ban betiltották az agarászatot, 2022 augusztusától ismét engedélyezték. Magyarországon kívül az európai kontinensen egyébként csak Spanyolországban és Ukrajnában legális a vadászat agárral.

A majálison felvonult a KOKSZ, azaz a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség is. A szervezet hét tagja egyedi öltözékben, hatalmas első kerékkel szerelt biciklikkel egyensúlyozva hívta fel magára a figyelmet. A tíz éves múlttal rendelkező klub régi kerékpárok gyűjtésével, a kétkerekűek történetének bemutatásával foglalkozik. A szövetség elnöke, Bede Tibor elmondta: eredeti példányokat a hatalmas első kerekű velocipédekből napjainkban már szinte lehetetlen beszerezni, inkább lemásolják, újra gyártják azokat. Ez azonban nem kis munka, fél évre is szükség lehet hozzá. A KOKSZ mellesleg szintén rendszeres résztvevője a legkülönfélébb rendezvényeknek, volt olyan esztendő, amikor harminc alkalommal mutatták be az oldtimer kerékpárokat az érdeklődőknek.

A retro majális alkalmából természetesen újra kinyitott a volt gimnázium épületében berendezett retro kiállítás is. Az üzemeltető, Szabó István büszkén mesélte magazinunknak, hogy ebben az évben is sikerült bővíteni a látnivalókat. Pápán sikerült beszereznie egy 1989-ben készült Hajdu mosogatógépet, valamint évtizedekkel korábban gyártott termékekből is került még jó néhány a tárlat bolti részlegében elhelyezett árucikkek közé.

Medvéssy Lajos