Airsoft: sportoló harcosok a téglagyárban
Hétvégenként benépesül a volt téglagyár területe, egy nem mindennapi sportág kedvelői veszik birtokba az elhagyatott épületeket. Terepruhába öltözött „fegyveresek” bujkálnak, futnak, lesben állnak, kúsznak és lövöldöznek egymásra. A népes csapat tagjai az airsoft szerelmesei.
Ez a sportág a városban és a szűk térségben nagy sikernek örvend, mintegy harmincan űzik rendszeresen. Elsőre ijesztőnek is tűnhet a terepruhás, fegyveres emberek látványa, ám valójában nem jelentenek semmiféle veszélyt sem egymásra, sem az airsoftnak helyet adó terület közelében tartózkodókra. Nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelniük a játékosoknak, védőfelszereléssel kell rendelkezniük, amely főleg a szemet és az arcot védi. Arra is kitér a szigorú szabályzat, hogy a pályán és azon kívül hogyan kell viselkedniük a terepruhában, replikafegyverrel bujkáló, rohangáló játékosoknak. Tizennégy éven aluliak nem űzhetik ezt a sportot, az ennél idősebbek 16 éves korig csak szülői felügyelettel, a 17 évesek pedig szülői beleegyező nyilatkozattal harcolhatnak egymással.
● Medvéssy Lajos
Egyébként ki is próbáltam, milyen érzés, ha az embert körülbelül 10 méterről eltalálja a taktikai játék során használt hat milliméter átmérőjű, biológiailag lebomló lövedék. Olyan, mintha valaki az ujjával rákoppintana a hátunkra. Egyáltalán nem fáj, viszont ha az ember szemét eltalálná, akkor esetleg lehetnek problémák. Figyelnek is az airsoftosok a biztonságra, én is csak szemüvegben tartózkodhattam a pályán, annak ellenére, hogy „harcosokat” akkor még nem is láttam.
– December óta béreljük a volt téglagyár területét, nagyon sok munkánkba került, amíg rendbe hoztuk. A hely tisztításakor gépeket is használtunk, mintegy 500 órát dolgoztunk itt. Vállalkozást alapítottam, amelynek tartópillére az airsoft, a volt téglagyár területe, amelyet kibéreltem – elevenítette fel a kezdeteket a helyi Szekeres Gergő.
A vállalkozóhoz a havonta három alkalommal szervezett rendezvényre nagyon sokan érkeznek Zalából és a környező megyékből. „Harcoló” hölgyeket is látni a sportolók között, akkor, amikor ott jártam, még egy traumatológus főorvos is a helyszínen volt. Természetesen most nem a sebeket gyógyította, hanem a harci képességeit bizonyította.
– Szinte minden szakma képviselői részt vesznek a rendezvényeinken. Jár hozzánk szobafestő, rendezvényszervező, asztalos, de volt már vadász vendégünk is. Nagyon sokan szeretik ezt a sportot, hiszen izgalmas, fejleszti az állóképességet, a türelmet és a koncentrálóképességet is. Annak, aki szeretné elkezdeni, először meg kell ismernie a szabályzatokat, választania kell egy replikafegyvert, amelyből hatalmas a kínálat, illetve be kell szereznie a megfelelő ruházatot és védőfelszerelést. Mintegy 300 ezer forint beruházással már harcos válik az érdeklődőből. Mi folyamatosan szervezünk itt rendezvényt, lehet tőlünk fegyvereket is bérelni, valamint a területet igény esetén bérbe is adjuk – ismertette a lehetőségeket Gergő.
Zala megyében jelenleg a zalaszentgróti az egyetlen airsoftpálya. A térségben tehát meglehetősen korlátozottak a lehetőségek, emiatt egy-egy szentgróti rendezvényen az ötvenet is elérheti a résztvevők száma.
– Hat éve űzöm az adrenalinnövelő airsoftot, több barátra is szert tettem már az ilyen találkozók során. Egyébként komoly fizikai megterhelés részt venni ebben a harcos játékban, az eddigi csúcsom egy hét órás rendezvényen a GPS-em szerint 23 kilométer megtett út volt. A szentgróti pálya számomra a legjobb, ez a szívemhez nőtt, pedig már több helyen is voltam. Ennek a régi épületek és a növényzet miatt különleges hangulata van, valamint rengeteg fedezék is található itt. A nyitás óta rendszeresen járok ide, és örülök annak, hogy kialakult egy nagyon jó csapat. Korábban kipróbáltam az egervári és a zalaegerszegi terepet is, de ezek már bezártak. A legközelebbi, e sporthoz megfelelő terület Szecsődön illetve Bécs mellett van – mondta el magazinunknak futás közben kissé kiizzadt Varga Krisztián, aki Zalaegerszegről érkezett.
● Medvéssy Lajos