Madarakkal, kutyusokkal
Tavasszal nemcsak a természetben kezdődik a zsongás, hanem az óvodák, bölcsődék környéke, udvara is zajosabb lesz ez idő tájékán. A Zalaszentgróti Napköziotthonos Óvoda- Bölcsődében a Télkergető ünnep után egymás után zajlanak a tavaszi programok.
A középső és a nagycsoportos gyermekek márciusban megmutathatták tehetségüket a „Közhírré tétetik” mesemondó versenyen. Bátorság is kell hozzá, hogy valaki kiálljon mások elé szerepelni, és elvigye a többieket a csodák világába. A rendezvényt az Anyanyelvi Fejlesztő Munkaközösség szervezte, meghívást kaptak a környező települések óvodásai is.
Március végére, a fecske és a gólya megérkezésének időpontjára ütemezte a Környezeti Munkaközösség a Díszmadár-
tenyésztők Zala Megyei Egyesületének közreműködésével a díszmadár-kiállítást és -bemutatót. A csoportok felváltva látogathatták a tornateremben kiállított kanárit és a papagájokat. Sok érdekes információval, látványossággal gazdagodhattak a gyerekek, lehetőséget kaptak a madarak közvetlen megfigyelésére is. A témánkat még madárodúk kihelyezésével színesítettük, Sági Zsolt által készített és felajánlott 2-2 madárodút függesztettünk ki a gyerekekkel közösen az óvoda udvarán. Kíváncsian várakozunk a fészekrakókra.
Ebben a nevelési évben nagyobb hangsúlyt helyeztünk a felelős állattartás témájára. Az elnyert Zöld Óvoda címhez és a Szimat Állatvédő Egyesület 10. szülinapjához csatlakozva havonta más-más csoport bevonásával rendszeresen gyűjtöttünk adományt a Szimat Állatvédő Egyesület lakói számára a nevelési év folyamán. Csoportjaink meglátogatták a telepet, hogy átadják az ajándékot, jutalomként pedig a gyerekek játszhattak, fogócskázhattak a kutyusokkal.
A tavaszi szünetet a felnőttek feltöltekezésére, szakmai gazdagodására fordítottuk. Három év kihagyás után, 2023. április 11-én rendeztük meg a Zalaszentgróti Napköziotthonos Óvoda-Bölcsőde 24. szakmai napját. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan elfogadták meghívásunkat: több mint 70 pedagógus kolléga találkozója és szakmai tapasztalatcseréje valósult meg. A vendégek Egervár, Gyenesdiás, Karmacs, Kehidakustány, Sárhida, Söjtör, Sümeg, Sümegcsehi, Türje, Zalaapáti, Zalabér és Zalacsány óvodáiból illetve a helyi intézményekből érkeztek. A nap előadói voltak: Horváth Márta, a Soproni Trefort téri Óvoda intézményvezetője és Kocsis Nikoletta mint az „Így tedd rá!” módszert alkalmazó óvodapedagógus. Délután óvodánk két pedagógusa, Simon Ildikó fejlesztőpedagógus, munkaközösség-vezető és Husz Ferencné munkaközösség-vezető mutatta be „Így tesszük mi” ötleteiket a mindennapokra.
A kellemes időjárás beköszöntével növekszik a szabadban eltölthető időtartam, amihez igyekszünk megteremteni az eszközrendszert is. Az ősszel átadott mászóvár mellett az udvar területének bővítésével, új homokozó kialakításával, hintákkal, új járdákkal színesítettük a lehetőségeket. A játszóudvar tervéhez ragaszkodva alakítjuk a játszóteret, de még sok munkát és anyagi ráfordítást igényel a terület. Sajnálatos, hogy a munkák nagy részét pályázati támogatás nélkül, saját forrásból kellett megoldani.
A következő nevelési évre május 10-és és 11-én várjuk a beiratkozókat az óvodába és a bölcsődébe is. Örülünk, hogy szakmai munkánk elismeréseként egyre több család választja intézményünket, a környező településekről is érkeznek hozzánk gyermekek.
● Molnár Szilveszterné intézményvezető