Hegyi Barbara: tabukról – selymesen

A közelmúltban Hegyi Barbara és Seress Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész előadásában láthatták az érdeklődők a Szexpedíció című színházi előadást. A mű kényes témákat feszeget: a kapcsolatok belső világára, a hálószobatitkokra világított rá. A darab témája és annak fogadtatása kötetlen hangvételű beszélgetésre adott lehetőséget a darab női főszereplőjével, az Alice-t alakító Hegyi Barbarával.

● Hogyan látja a vidéki színházi élet állapotát? Mindenhol megél egy ilyen darab?

– Nagyon fontos megkülönböztetni azokat a városokat, ahol van állandó színház és társulat, továbbá azokat, ahol nincs. Egész más típusú a közönség ebben a két esetben. Ahol van színház, és az emberek rendszeresen színházba járnak, vagy legalábbis lehetőségük van rá, ott ez természetessé válhat, általában „vájt fülűbb” a közönség, míg a vendégjátékokat fogadó településeken jobban ki vannak éhezve egy-egy jó darabra. Éppen Zalaegerszegen jártunk, ahol a darab címe kapcsán felvetődött a kérdés, hogy mennyire merész az előadás. Igazából furcsán éreztem magam, hogy mire gondolhat a kérdező, mi fog történni a színpadon. Megnyugtattam, hogy maximálisan azon a határon belül van a darab, ami még adni is tud, de semmi esetre sem arcpirító. Olyan témákat feszegetünk, amelyek nagyon közkeletűek, de mégsem merünk beszélni róla.

● Mi lehet ennek az oka?

– Azt gondolom, elég prűd a magyar társadalom, és a párkapcsolat, a szexualitás, mint téma, szinte tabunak számít. Nem beszélünk róla, nem kérdezünk, nem mondjuk ki, nem akarunk tudomást venni róla. A Szexpedíció című darabban éppen az a legszebb, ahogy ezeket a témákat érinti; olyan selymesen, hogy az bárki számára elfogadható legyen. Egyszer, valamikor az elején, azt hiszem, Tapolca környékén játszottunk, ahol hetvenes-nyolcvanas nénikék ültek a nézőtéren, és sikítva nevettek a gyönyörtől, hogy végre ki vannak mondva a problémák. Az egy nagyon jó visszaigazolás volt. Ott látszott, hogy lenne valóságos igény arra, hogy ezekről a dolgokról beszéljünk. Ebből a szempontból nagyon jó, hogy egy ilyen kényes kérdést ilyen formában meg tudunk jeleníteni.

● Egy fővárosi színésznek kikapcsolódás, vagy inkább kötelesség a vidéki vendégjáték?

– Először is mi mindig vendégjátékra megyünk vidékre, nem pedig haknizni. Nem úgy tekintünk egy előadásra, hogy megcsináljuk a haknit, felvesszük a pénzt, aztán megyünk haza. Ennek a dolognak üzenete van. Fontos, hogy ez által is csökkentsük a távolságot a főváros kulturális élete és az ország más települései között. Mi élvezzük, amit csinálunk, és a minőséget kell képviselnünk. Nem szabad egy bizonyos szint alá menni, mert az már nem színház.

● Van erre a magas minőségre megfelelő igény a vidéki kisvárosokban? Van rá kereslet?

– Szerintem igenis létezik az a réteg, amelyiknek számít, hogy többlettel jöjjön ki az előadásról. És aki ilyen minőséget akar nézni, hallgatni, élvezni, az meg fogja találni a csatornákat. Erre van az internet, erre vannak a streaming platformok, ahol az ember választása és felelőssége, hogy mit néz, és persze lehet utazni is. Ez sokkal fáradtságosabb és sokkal több pénzbe is kerül, és azt is elismerem, hogy Budapesten mindez könnyebben elérhető, de végső soron ez mindenkinek a saját felelőssége. Ez nem csak a kultúrára vonatkozik, hanem minden más dologra is. Ha szeretnénk részesülni a számunkra fontos dolgokból, a kínálkozó lehetőségeket, alkalmakat nekünk magunknak kell megteremtenünk és megragadnunk. Ez nem csak pénz, hanem akarat és elszántság kérdése is. Persze nagyon fontos azon emberek személye is, akikre rábízzák például azt, hogy kiválasszák és meghívják vidéki településekre az előadásokat. Fontos az ízlésük, az elképzelésük, de ez nem csupán az ő felelősségük, hanem mindenkié, aki jobbat és szebbet szeretne.

● Fegyverneky Levente