Térségi tükör - Zalabér: Az újkőkortól a polgárosodásig
A Zala folyó környékén már az újkőkorszak végén megtelepedett az ember. Erdőt irtott, mocsarat csapolt le, fából, nádból házat épített. Földet művelt, állatokat tenyésztett. A bronzkorszakban már népes falvak alakultak ki a környéken, és a kelták megjelenésével itt is elterjedt a vasművesség tudománya.
A Krisztus születése utáni évtizedekben a rómaiak vették birtokba a vidéket. A korszak kereskedői a Zala folyó völgyében kereskedelmi utakat alakítottak ki, melyeken élénk forgalom zajlott, és elterjedt a kereszténység is. A leletek alapján itt egy kisebb település volt a 3-4. században.
A rómaiakat a népvándorlás vihara elsöpörte, helyüket a 6. században az avarok vették át. Az Avar Birodalmat Nagy Károly frank császár hadjáratai a 8. század elején felszámolták. Egyes kutatók néhány frank oklevél alapján a Zalabérrel határos Csúszódomb tetején, hol egykor Zalaszeg falu állt, frank templom maradványait sejtik a föld alatt. A területet „Salapiugin” településsel vélik azonosnak. Régészeti feltárás még nem folyt a területen, így nem tudjuk pontosan, mit rejt a föld.
A 9. században Árpád magyarjai veszik birtokba a vidéket, a 12. században a Türje nemzetség birtokában van a terület. Egy 1247. szeptember 22-én keltezett oklevélben jelenti a veszprémi káptalan IV. Béla királynak, hogy a türjei Szűz Mária egyházat beiktatta Barlabáshida (ma Pakod-Újfalu) birtokába. A birtok határait egyúttal a szomszédok jelenlétében megjárták, és megjelölték. A határok megjelölésénél szerepel a Barlabáshida birtoktól keleti irányban VILLA BEER (Bér falu) birtokra vezető út is. A Türje nemzetség két ágra szakadt, az egyik Szentgrótinak, a másik Bérinek nevezte magát.
A Béri család a Nemestemetőben építi ki első birtokközpontját. Itt fából, kőből tornyot épített magának, és azt földsánccal erősítette meg. A béri család a gyakori belviszályok miatt 1507-ben engedélyt kapott II. Ulászló királytól, hogy udvarházát (mely a mai Zala-hídfő környékén volt) megerősíthesse. Ebből az erősségből alakult ki később a béri végház (török kori vár).
Az 1550-es években fiúágon kihal a Béri család, birtokán a leányági örökösök osztoznak. Az 1610-es években az Ányos család birtokolta Bér jelentős részét. A végházat is ők irányították. A törökök gyakran portyáztak a vidéken, 1644-ben megtámadták a várat is. Az összecsapásban 20 magyar katona esett el. 1690-ben felszabadult Kanizsa, a kis zalai végvárak, köztük Bér is, elveszítik katonai jelentőségüket.
A 18. század elején, házasság révén a Horváth család lesz a falu birtokosa. Lebontották a végvárat, és köveinek felhasználásával a század végére szép barokk kastélyt építtettek. A község mezővárosi rangot kapott, lakói a földművelés mellett kézművesiparral és kereskedelemmel is foglalkoztak. Ebben az időszakban több zsidó család is letelepedett a környéken. Takács céh is alakult. 1848-ra vásártartási jogot is kapott a település.
A 18. századtól kezdi a falu a Zalabér nevet használni (a Zala előtag a földrajzi elhelyezkedésre, a Bér utótag a falu első birtokos családjára utal). 1809-ben a napóleoni háborúk szele is elérte a területet, Jókai Mór Névtelen vár című regényében részletesen ír az eseményről. A reformkori küzdelmektől szintén hangos a vidék. A falu birtokosa, zalabéri Horváth János, Deák Ferenc barátja országgyűlési követként harcolt az új eszmékért. Fia, zalabéri Horváth László honvéd őrnagyként fejezte be a szabadságharcot. Másik fia, zalabéri Horváth János a kiegyezés után a közös hadseregben tábornoki rangig vitte.
1848 után a falu gyorsan polgárosodik, a környék egyik gazdasági, közlekedési központja lesz. Olvasókör, tűzoltó egylet alakult, területét gyorsan elérte a vasút is. Az 1914-1918-as világégés sok áldozatot követelt a községtől.
Az 1920-as évek gazdasági nehézségei után viszonylag gyorsan talpra állt, a vidék egyik iparos településévé vált.
Házasság révén a zsidó eredetű Gutmann család lett itt a földbirtokos az 1890-es években. Politikai okokból a család 1938-ban Svájcba távozott, kastélyukat az állam vette birtokba. 1940 és 1944 között lengyel tiszti menekülteket szállásoltak el itt. A háború gyilkos vihara 1944 őszén, 1945 tavaszán érte el a vidéket, sok polgári és katonaáldozatot követelt. 1950-90 között a községnek sikerül megőriznie központi szerepét. Termelőszövetkezet, tanács alakult, az új rendszernek viszont a kastély esett áldozatul.
● VIKÁR TIBOR
