Új orvostechnikai berendezések
További modern eszközökkel, digitális röntgengéppel, dermatoszkóppal és kardiológiai ultrahang-berendezéssel bővült a helyi egészségügyi központ eszközparkja. A pályázaton nyert 353 millió forintból vásárolt orvostechnikai berendezéseket június 29-én adták át.
Nagy Bálint államtitkár, a térség országgyűlési képviselője az átadáson beszédében kiemelte, hogy szükségesek ezek az eszközök, de még ennél is fontosabbak az egészségügyi dolgozók, akik áldozatkészen szolgálnak, gyógyítanak.
Dr. Al-Yari Mohamed orvos-igazgató az intézmény működését ismertette a megjelentekkel. Mint mondta, 28 szakrendelést működtetnek, harminc orvos dolgozik az egészségügyi központban. A teleradiológiát és a tüdőgyógyászatot illetően 32 települést látnak el. A főorvos büszkén mondta, hogy náluk nincs orvoshiány, a kompetenciaszintjük pedig régiós szinten kiemelkedő.
Baracskai József polgármester az intézmény dinamikus fejlődéséről beszélt, mint mondta, a 2006-ban megválasztott önkormányzati képviselők hitet tettek az egészségügyi központ fejlesztése mellett. A későbbi városvezetők is az intézmény fejlesztését kiemelt célként fogalmazták meg, a fejlődést nagyrészt pályázati forrásokból finanszírozták.
Másnap a Városi Önkormányzat Egészségügyi Központja a MayFly Rendezvényházban tartotta Semmelweis-napi ünnepségét. Dr. Al-Yari Mohamed főorvos és Baracskai József polgármester munkájuk elismeréseként oklevelet adtak át Dr. Nyékiné Dr. Tóth Mária gyermekorvosnak, Dr. Holló Ágnes fogorvosnak, Dr. Wiederschitz József háziorvosnak, Turós Dóra védőnőnek, Halászné Piriti Ildikó szakasszisztensnek és Cseh Zoltán mentőállomás vezetőnek. Majd Baracskai József munkássága elismeréseként oklevelet adott át Dr. Al-Yari Mohamed főorvosnak, aki 25 éve dolgozik a helyi egészségügyi központban.
● MEDVÉSSY LAJOS