Magazin cikkek

Ballagás: az első mérföldkő

Június második hetében rendezték meg városunkban az általános iskolát végzettek ballagási ünnepségét. A Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnázium három nyolcadikos osztályának tanulói a zsúfolásig megtelt sportcsarnokban búcsúztak el tanáraiktól, diáktársaiktól.


A sportcsarnokban megtartott rendezvényen részt vett Baracskai József polgármester, Vári Mária, az Év Diákja-kuratórium elnöke, Szeghy Csaba plébános, a társintézmények illetve az OTP vezetője, képviselője. A színvonalas és változatos műsor után Dufkáné Vincze Mária igazgató búcsúzott a végzősöktől.

– Kívánom nektek, hogy egész életetek során legyen erőtök, kitartásotok a nehézségeket leküzdeni, alkalmazkodni a változásokhoz – mondta az intézmény vezetője. – Tudjatok megbocsájtani, szeretettel fordulni azokhoz, akik körülvesznek benneteket! Kívánom, hogy azok az alapok, amelyeket itt, a Deákban szereztetek, elegendőek legyenek ahhoz, hogy önmagatok számára célt tudjatok találni, s ezt a célt meg is tudjátok valósítani!

Dufkáné Vincze Mária a szülőkhöz is szólt:

– Önök is sokszor megtapasztalták azokat az érzéseket, amikor már szinte pattanásig feszülnek az idegeik, majd egy-egy mosollyal, jó szóval, bocsánattal, köszönömmel újra helyre állt a világ. Lehet, hogy az elmúlt években sok-sok nehézséggel kellett szembenézniük, most mégis büszkén tekinthetnek gyermekükre, aki eljutott élete első mérföldkövéhez, befejezte általános iskolai tanulmányait, és kilép a nagybetűs életbe. Köszönöm, hogy volt idejük gyermekük fejlődését még akkor is segíteni, ha úgy érezték, hogy az iskola követelményei, a környezet elvárásai hatalmas erőfeszítést kívántak Önöktől. Kívánom, hogy odafigyelésük, szeretetük maradjon ezen a szinten, mert gyermeküknek továbbra is ugyanilyen támogató, segítő szeretetre, odafigyelésre van szüksége!

Az iskolazászló átadása után az igazgatónő és Husz Ildikó igazgatóhelyettes a tanulásban, sportban, közösségi munkában kitűnt tanulóknak könyvjutalmat és oklevelet adott át. Az iskola legmagasabb kitüntetését, a Deák-plakettet Hammer Kristóf, Kovács Lídia és Pál Rozi Luca tanulók kapták.

A megható ünnepség végén a szülők, rokonok és ismerősök adták át virágaikat, ajándékaikat a végzős diákoknak.

● SZALAY CSABA