Képességfejlesztő alkotóműhely
Színjátszó-, élmény- és alkotóműhelyt szerveztek a Koncz Dezső Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. A tizenhat táborlakó diákot rengeteg program várta június végén, július elején.
A Híd a Szeretetért Alapítvány elnöke, Iváncsics Zsolt 17 éve kötelezte el magát a sérült, fogyatékos gyermekek segítése mellett. Az ő ötlete alapján valósult meg a Zalaszentgróton rendezett tábor is, melynek a Koncz Dezső EGYMI adott helyet.
Az intézmény vezetője, Czillingerné Antal Edina is segített a színes programok, műsorok szervezésében. Céljuk egyrészt az volt, hogy egy felejthetetlen hetet tölthessenek el a gyerekek, másrészt dráma- és élménypedagógiai eszközök igénybevételével fejlesszék a résztvevők önkifejező képességét, kommunikációját.
A hét folyamán a tanulók a Hahota Gyermek Színház színészeinek felkészítésével, Lovas Gabriella rendezésében, az Aladdin című mesejátékból tanultak meg részleteket, és a produkciót elő is adták a július 2-ai záróeseményen.
Színes programokat is szerveztek persze a gyerekeknek: volt harci és íjászati bemutató, strandolás, rajzverseny, kutyás terápia, kürtőskalács-készítés, szalonnasütés, jóga és hangfürdő, gitározás, esti tábortűz. Az ősi magyar mesterségek közül a gyerekek a fazekassággal ismerkedtek meg, ingyenes szemészeti vizsgálatot tartottak számukra, szükség esetén ingyenes szemüveget is kaptak.
A gyerekek számára a hét csúcspontja a vasárnap este tartott Csepregi Éva-koncert volt.
● MEDVÉSSY LAJOS