Magazin cikkek

Seress Zoltán: Akaraterő és elszántság

Áprilisban járt városunkban Seress Zoltán, Jászai Mari díjas színész, volt színházigazgató, aki a Blokád című filmben Antall József egykori miniszterelnök alakját idézte meg. Szentgróti vendégszereplésekor Hegyi Barbarával közösen mutattak be egy darabot, és hangos sikert arattak. Lapunknak akkor lehetősége adódott kötetlen beszélgetést folytatni Seress Zoltánnal; többek között olyan kényes témákat is érintettünk, hogy mi a kötelessége és feladata a jelenkor Magyarországában a vidéki értelmiségnek.


● Magyarország 2023-ban egy teljesen bipoláris ország. A főváros és a vidék között szinte minden téren óriási szakadék tátong. Elég csak a gazdaságra vagy a politikára gondolni. Kultúra és szórakozás tekintetében is megfigyelhető ez a különbség. Önnek mint színésznek, színházigazgatónak figyelembe kell-e vennie ezeket a különbségeket?

– Én egységesen tekintek az országra, legyen az a főváros vagy akár Zalaszentgrót. Ha idealizálni kell a dolgot, akkor kijelenthetjük, hogy az emberek szomjaznak a jóra. De ha más aspektusból nézzük, akkor az is elmondható, hogy a jó akkor jó, ha el lehet adni. Értem ezalatt azt, hogy nem lehet egy darabot egy előadást annyira kihegyezni, hogy az csak egy bizonyos háttérből érkező, bizonyos ismeretekkel rendelkező embereknél tudjon lecsapódni. Akkor működnek jól a dolgok, ha mindenkihez eljutnak ezek az impulzusok. Azonban ezeknek az impulzusoknak a minőségi kalibrálása a színész feladata is, hiszen kell lennie egy belső kontrollnak, ami nem engedi, hogy olyan dologban közreműködjön, olyan dolgot szolgáljon ki, amik egy bizonyos szint alatt vannak.

● Véleménye szerint mondhatjuk azt, hogy a kultúra képes csökkenteni társadalmi különbségeket?

– Egy bizonyos mértékig mindenképpen. Azonban a kultúrával is lehet mélyíteni a szakadékokat, főleg ha beleszivárog az ideológia. Ezt el kell kerülnünk. A kultúrának többé-kevésbé függetlennek kell lennie. Erre nagyon oda kell figyelni.

● Létezik-e a vidéki értelmiség? Ha létezik, mi a feladatuk?

– Létezni biztosan léteznek, de azt, hogy milyen az állapotuk, sajnos nem tudom megmondani. Azt viszont biztosan tudom, hogy ha ez a két csoport, a budapesti és a vidéki értelmiség egymás hátának támaszkodva védi a másikat, akkor az nagyon hatékony tud lenni. Ha a vidéki értelmiségi ezt a pozíciót nem adja föl, nem enged az általános morál rombolásának, az apátiának, akkor ez a réteg meg fogja találni azokat az embereket, akik megfelelő szintű és minőségű kultúrát fognak majd hozni, akik megfelelő szintre emelik a közbeszédet, akik elviselhetővé teszik a közéletet. Ez egy nagyon fontos feladat, amihez nagyon nagy akaraterő és elszántság kell. Ha valamire ki van éhezve a magyar társadalom, az a felgyülemlett feszültség elsimítása; az, hogy enyhüljön a nyomás rajtunk, és erre a feladatra a kultúra kiválóan alkalmas.

● FEGYVERNEKY LEVENTE