Egyediség és hitelesség

Beszélgetés Fehér Adriennel és Keresztes Ildikóval tehetségről, hitelességről és Cserháti Zsuzsáról

Cserháti Zsuzsa története sokakat megihletett már az országban. Július közepén egy esős napon, pedig városunkba is lehetőség nyílott, hogy egy Keresztes Ildikó és Fehér Adrienn fémjelezte műsorral adózzunk a hányattatott sorsú énekesnő emléke előtt. A műsor eredetileg a Kossuth udvarba volt tervezve, de az égiek közbeszóltak, így némi logisztikai herce-hurca után, végül a művelődési ház nagyterme adott otthont a koncertnek. Újságunknak a sikeres előadás után, a produkció két háziasszonya, Keresztes Ildikó és Fehér Adrienn mesélt munkáról, múltról, jövőről.

● Honnan datálódik az ismeretség?

Fehér Adrienn: – 1994-ben Sopronban adtuk elő az „Első sírásó” című rockoperát, és abban volt főszereplő Ildi, én meg akkor egy kis mellékszerepben debütáltam, az volt az első munkám. A Gór-Nagy Mária Színitanoda növendéke voltam, és ott volt zenei vezető Papp Gyula, aki az „Első sírásót” írta. Így kerültem be a darabba.

Keresztes Ildikó: – Nekem az Arizóna Színház jutott eszembe, ami a mostani Thália Színház elődje. Ott a „Kölyök” című darabban volt az első olyan szerepem, ahol nem csak énekelnem kellett, hanem prózai feladataim is voltak. Ez nekem teljesen új volt, és annyira megült a teher, hogy a nyilvános főpróbára teljesen elment a hangom, meg sem tudtam mukkanni.

Fehér Adrienn: – Igen, erre emlékszem én is, pedig az volt az első vokális munkám, én a kórusban álltam.

Keresztes Ildikó: – Akkoriban ez nagyon nagy ritkaság volt. Mármint az, hogy egy színészi végzettséggel nem rendelkező, énekesnő prózai feladatokat lásson el. Nem volt akkor még jellemző az átjárás a szakmák között. Jött is a sok „jóakaró”, hogy „minek jött ez ide, mi sem megyünk oda”, de valahogy aztán csak belenyugodtak a dologba. Adrit ekkor ismertem meg személyesen. Énekelni hallottam már korábban is, fel is figyeltem a hangjára, be vagyok állítva arra, hogy észrevegyen az ilyen erős, karakteres hangokat. Most is éhezem az egyedi előadókra, szerintem a siker is abban rejlik.

Fehér Adrienn: – Talán az egyediség mellett a hitelesség az, ami naggyá tehet valakit, és figyelemre méltóvá válhat. Viszont ez mostanra nagyon nagy kihívás, hiszen a bulvár és a média szétszed mindenkit. Nem tud egy egészséges művész felnőni ebben a világban, mert tönkreteszik.

Keresztes Ildikó: – És mást kell csinálnia, mint ami jönne belőle. Biztos láttátok a „Csillag születik” című filmet Lady Gagával. Én addig a filmig nem foglalkoztam azzal, ki az a Lady Gaga, viszont ott megvillant a smink nélküli, őszinte személyisége, és ezzel az a minőség, amit ő valójában hordoz. Mostanra tucatelőadókat termelnek, mindenkinek ugyanolyannak kell lennie. Talán az én generációm és az Adri generációja volt az utolsó, amelynek tagjai még tudták érvényesíteni a karakterüket, már ha volt.

● Nektek a mai világban sikerülne addig jutni a „popszakmában”, mint ameddig így jutottatok?

Fehér Adrienn: – Ezek szerintem hullámok, néha egyéniségek kellenek, néha tucatdolgok. Régen mindenki rocksztár akart lenni, most meg influenszer. Szerintem ez a rendszer egyszer csak össze fog dőlni, aztán újra kezdődik minden. Én nem tudom értelmezni magam a mai kritériumokra.

Keresztes Ildikó: – Én is ezt tudom mondani, szerintem nem lennék képes a mai feltételek mellett elérni azt, amit elértem. Másrészt meg azt gondolom, hogy ez az adottság, és ami még fontosabb, hogy ez az akaraterő, ami bennem van és volt mindig is, valahol azért csak utat tört volna. Ennek valahol ki kellett jönnie, és más feltételek mellett is kijött volna, de szerencsésnek tartom magam, hogy nem a mostani generáció tagja vagyok. Legyen szó zenéről, világnézetről, párkapcsolatokról, bármiről.

● Azt hiszem ezen a ponton érkeztünk el Cserhátihoz. Hogyan ítélitek meg a karakterét?

Fehér Adrienn: – Nagyon nehéz ezt szavakba önteni, pont ezért csináltuk ezt a műsort, hogy a dalokon keresztül megérezhessék a hallgatók, nézők, hogy ki is volt Cserháti Zsuzsa, aki mindkettőnknek számára példakép. Cserháti a mai napig hat, és nem mindennapi módon. Úgy gondolom, hogy egy generációs lelkiismeret-furdalást ébreszt bennünk, hogy az a sors jutott neki, ami. Iszonyatos tehetség volt, ezért is volt, hogy annyira nyírták szakmán belül. Például nem szerettek utána fellépni. Igaz, ő maga is benne volt a sorsának alakulásába, volt egy önsorsrontó attitűdje is az ő életének.

Keresztes Ildikó: – Ezzel teljesen egyetértek. Bennem is megvan ez az önsorsrontás, és pont a Zsuzsa halála világított rá ara, hogy ne pusztítsam magam tovább, ne őröljem magam azon, hogy kinek mi és miért jutott. Mintha megszólított volna az ő története, hogy: „Ildi, látod? Ezt ne csináld így.” Emlékszem rá, hogy a visszatérése után beszéltem vele arról, mi a szomorúságának az oka, hiszen visszajött, rendben van minden, működnek a dolgok. Akkor azt mondta, hogy: „Igen, igen, de lehet, hogy már késő.” Ha valaki ezt így kimondja, ott nagy törések lapulnak a felszín alatt. Ez a szakma már bizonyította számunkra, hogy nagyon embert próbáló dolog a hírnév, elég ha csak a huszonhetesek klubjára gondolunk, de vannak idősebbek is a listán, például Chris Cronell.

Fehér Adrienn: – Azt tudtátok egyébként, hogy Barbara Streisand hívta a Cserhátit vokálozni? Hallotta a Zsuzsát valahol, és hívta Karlovy Vary-ba, de végül nem ment. Pedig milyen más lehetett volna az ő története is, ha ott belekerül abba a véráramba.

● Vannak most olyan előadók, akik húsz vagy harminc év múlva ugyanezt a mély, kifürkészhetetlen varázst jelentik majd, mint amit most jelent nekünk Cserháti Zsuzsa személye?

Fehér Adrienn: – Ahhoz közönség kellene. Nekünk most volt egy nagyon jó közönségünk, akik értették és értékelték Cserhátit. De másfelé megy a világ, én pesszimista vagyok ilyen téren. Hiányoznak a példaképek. A régiek már elmentek, az újak pedig még nincsenek kinevezve.

Keresztes Ildikó: – Az elmúlt pár évben nagyon sok olyan előadót, művészt veszítettünk el, aki számomra útmutató volt. Ez ébresztette fel bennem azt a gondolatot, hogy már nagyobb a felelősség rajtam és az én generációmon, hogy képviseljük azt, amiben hiszünk. Az újak között látok hihetetlen tehetséggel megáldott előadókat, például Tóth Andira gondolok, de olyan mértékű média- és pletykaőrület veszi őket körbe, hogy szinte lehetetlen az Isten adta kvalitásukra figyelnünk. Ez a legszomorúbb szerintem a jelenben. Az, hogy szétforgácsoljuk a jövő Cserháti Zsuzsáit.

■ Fegyverneky Levente