Magazin cikkek

Megértés, elfogadás, tisztesség

Ne csak emlékezzünk a múltra, hanem tanuljunk is belőle! Szent István példája arra késztet, hogy merjünk bátrak lenni saját értékeinkért és meggyőződésünkért! Ahogy ő megtette, nézzünk túl a közösségi határokon, és nyissuk meg szívünket a mások iránti megértésre és elfogadásra! Teremtsünk olyan jövőt, amelyben a tisztelet, az együttműködés és a fejlődés vezérel bennünket!


Egyebek között erről beszélt a Ligetben megrendezett augusztus 20-ai nemzeti ünnepen Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere.

A Szent István-napi megemlékezés délelőtt ökomenikus istentisztelettel kezdötött, melynek keretében Szeghy Csaba plébános és Koczor György evangélikus lelkész áldotta meg az új, nemzeti szalaggal díszített kenyereket. Ezeket szegte meg aztán az esti városi ünnepen Baracskai József polgármester és Koczor György lelkész.

Köszöntőjében a polgármester utalt arra, miként kapcsolódik össze Zalaszentgrót és az Árpád-ház több fontos alakjának neve. Példaként Szent István gyermekét, Imrét, a város templomának védőszentjét említette, illetve utalt Szent Gellértre, Imre herceg nevelőjére is, kinek emlékét egyes források szerint Zalaszentgrót neve is őrzi.

Az ünnep szónoka, Koczor György számos idézettel alátámasztva mutatta meg, hogyan változott az államalapító Szent Istvánról alkotott kép az uralkodását követő évtizedekben, évszázadokban. A fiának, Imrének szóló intelmek királyi erényekre vonatkozó részéből azt idézte: „Sis honestus”, azaz légy becsületes! Majd hozzátette:

– Isten megtartja becsületében Magyarországot, ha ezért mi magunk is teszünk. Isten éltessen Magyarország, Isten éltessen mindannyiunkat!

A beszédek után a Zalaszentgróti Városi Fúvószenekar előadásában csendült fel a Boldogasszony, anyánk kezdetű ősi katolikus himnuszunk, és ezt követően osztották szét a megszentelt kenyér szeleteit, melyek mellé szőlő illetve búzaszemeket tartalmazó kis tasak is járt.

Az ünnepi program Szili Péter előadásával folytatódott. Elénekelte a Szentgróti dalt is, amelynek zenéjét ő maga szerezte, a szövegét pedig Fegyverneki Leventével, Kricsár Kamillal, Máté P. Gáborral közösen írta. Zárásként a Bíborka Néptánc- csoport és a Csicsergők Néptánccsoport táncosai léptek színpadra, s varázsolták el ezúttal is a közönséget.

Az ünnepség után kezdődő műsorban először Xantus Barbara aratott nagy sikert énekével. A kedvelt színészt és énekest az idén 10 éves Orfeum Operett Musical Társulat népszerű operettekből és régi, pesti sanzonokból összeállított műsora követte. Az ünnepnap zárásaként pedig, a plébániatemplom falára vetítve, az EUROMEDIA ünnepi zenére koreografált, különleges, szemet gyönyörködtető fényjátékot mutatott be.

● SZALAY CSABA