Magazin cikkek

Töltsük fel a házipatikát!

Drága Barátnőm!

Ezzel a hónappal kapcsolatban sok érzés és gondolat kavarog bennem. Egyrészt lezárul végérvényesen ez a nem átlagos nyár, másrészt az akác másodvirágzásából következtetve reménykedhetünk egy jó őszben, harmadrészt kezdődik a suli a maga feladatkörével, szülői kihívásaival, negyedrészt az eltevésekben nyakig vagyunk. Szóval van mit tenni most is.

Az iskolakezdéssel nem csak a taneszközökre kell figyelnünk, hanem fel kell készülnünk arra is, hogy változik az élethelyzet, más jellegű kihívásokra is reagálnia kell a szervezetünknek. Mivel számos zárt helyhez kötött elfoglaltság jön, leckeírás a tanórák után, felkészülés a dolgozatra, a felelésre, nem is beszélve a közösségi léttel együtt járó intenzívebb baci- és víruscsereberéről, a háttérbázis teendői is sokrétűbbek lesznek. A házipatikát fel kell töltenünk, és mint ahogy átpakoljuk a ruhásszekrényt, úgy kerülnek itt is hátrébb a napégésre használatos szerek, átadva helyüket a köhögést, torokfájást csillapító, illetve az immunerősítést, idegerősítést segítő készítményeknek. Citromfűszirupot még főzhetsz bármikor, és ajánlom is hogy kezd el te is inni vele a limonádét, ha lazán akarod venni a reggel 7.30-kor előbukkanó, eddig rejtőzködő, de „aznapra kész kell, hogy legyen” házikat. A gyermek is ihatja, mert egyrészt finom, másrészt ő sem lesz annyira stresszes. Immunerősítéshez a fagyokig gyűjtsétek be a csipkerózsabogyókat, szárítsátok meg, és kitűnő gyógyitalt varázsolhattok belőlük egy estétől reggelig tartó hideg vizes áztatással. A torokmumusra nem csak a tengerisós gargalizálás hatékony, enyhébb esetben egy apróbojtorján-főzet, makacsabbnál a szegfűszegfőzet is enyhülést hozhat. És akkor még ott van az orrdugulás is „csúcsdísznek”. Ezt kamillateás, eukaliptusz illóolajos, törölköző alá bújós offenzívával is támadhatod, ami hatékonyan segíti a levegővételt. Ha szárítottál hársfa-bodzavirág keveréket, akkor a lázcsillapítást is gyógyerővel kiegészítve támogathatod, ezen forrázattal és egy kis mézzel. Nem is írtam még a tiszta forrásból származó élelmiszerekről, és arról, hogy milyen fontos az otthon készült kence-lekvár-savanyúság, de akkor erről majd legközelebb, mert megint lemásztam a papírról…

Szeretettel ölellek!

Borbolya