Gondoskodni róla...
A kávéházban ültem. Forró volt a kávé a kezemben, amikor belépett az ajtón. Az arca meglepetést és bizonytalanságot tükrözött, ahogy körbenézett, hogy megtaláljon engem. Lassan emelte fel a kezét, apró gesztussal köszönt. Válaszul intettem neki, üljön le hozzám.
A város nyüzsgése és a kávéház sietőssége elmosódott körülöttünk, ahogy körbeölelt minket a régi emlékek súlya. Az asztalunkon fehér volt a terítő, frissen szedett virágok díszítették. Az illataik könnyedén terjedtek a levegőben, kicsit édeskés hangulatot varázsoltak az egész helyiségbe.
Az idő nyomai egyre mélyültek az arcán. A szemeiben rejlő történeteket próbáltam elolvasni. Éreztem a jól ismert büszkeségét, de mégis, minta egyfajta sebezhetőség is sugárzott volna belőle. Elővette a szemüvegét, letette az asztalra, és a tekintetét az enyémbe fúrta.
Lassan elindultunk a múltba. Ahol ugyanolyan édesek voltak az illatok, mint a virágoké a köztünk levő asztalon. Felidéztük a boldog pillanatokat, a közös nevetéseket és a szeretetet, amely egyszer oly erősre fonta a köztünk lévő köteléket. Egyre mélyebbre ástunk a beszélgetésben, a nehéz idők, az elhidegülés és a fájdalom is felbukkant, közénk feszült.
Az idő varázslatos táncot járt körülöttünk, a múlt és jelen egységgé fonódott. Az emlékek finoman behálózták a levegőt. Édes és keserű. Mint a kávé íze.
És akkor bocsánatot kért. Nehezen szedte össze a bátorságát, láttam, de megtette. Szavai mélyről jöttek. Az emlékek előtörtek, a fájdalom ismét belém mart. Mart, de álltam. Éreztem, hogy ebben a pillanatban valami újraéled. Bennünk.
Ekkor az én elhatározásom is megszületett: én is megpróbálom. Megpróbálom felmelegíteni ezt a kapcsolatot, amit már örökre elveszettnek hittem. Új feladatom van. Gondoskodni róla.
A kávék kihűltek az asztalunkon. Az idő lassan elszállt. A szavaink és az érzelmek áthatoltak a percek minden egyes darabkáján. Édesapám ekkor megragadta a kezem. Tekintetében újra ott ragyogott az az öröm, amire mintha gyermekkoromból emlékeznék. Mintha...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gondoskodjon Ön is idős szüleiről, csatlakozzon Zalaszentgrót városa és a kormány együttműködésében meghirdetett INGYENES GONDOSÓRA programunkhoz, regisztráljon a https://regisztracio.gondosora.hu felületen .
Amennyiben segítségre lenne szüksége, természetesen Zalaszentgrót városára most is számíthat: a Családsegítő Központ idősellátási szolgáltatást nyújtó munkatársai szeretettel várják teljes munkaidőben. Keresse a központ munkatársait a titkárságon, és együtt elvégezzük a regisztrációt!