Hamar utat tört az elültetett mag

A Zala-völgye gazdái, helyitermék-előállítói, agroturisztikai szolgáltatói 2018-ban partnerségre léptek egymással, és létrehozták a Nyitott Porta rövid élelmiszerlánc csoportot. A gazdák legfontosabb vállalása, hogy rendszeresen hirdetnek meg nyitott napokat és eseményeket az érdeklődők számára. A kiscsoportos, emberközeli programokon a házigazdák személyesen mutatják be a portájukat. A finom borok és falatok mellett a látogatók megismerkedhetnek a méhészkedés, a kertészkedés, a gyógynövénylepárlás vagy az állattartás praktikáival is. Nyitott Porták és nyitott emberek várják a családokat, baráti társaságokat egész nyáron Keszthely és Zalaegerszeg között, a zalai dombok ölelésében.

Aktív része a csoportnak a Tóth Pince, Tóth János vezetésével, akinél a mentori munkám során fogalmazódott meg az a tapasztalat, hogy míg vevőköre Budapestről vagy a nagyobb városokból érkezik, a helyiek javarészt nem is ismerik. A csorbát kiküszöbölendő, az a tapasztalathoz most lehetőség is társul: mesél magáról, a hitvallásáról, a dolgos hétköznapokról, és még sok minden másról. Arról a sokrétűségről, ami alig fér bele a nap 24 órájába.

– Honnét indultál el? Nálad is generációk halmozódó tudása volt a minta?

– Mint minden vidéki embernek, nekünk is volt „szőlőhegyünk”. Apám által megismertem a szőlőművelést, de gyerekként csak a kötelező jelleget láttam benne, és a borfogyasztás sem játszott szerepet, mint kecsegtető cél. Később a nősüléssel újabb birtokok érkeztek, de apósom nem csak a termesztéshez értett, hanem ahhoz is, hogy bennem elültesse azt a magot, ami aztán hamar utat tört magának, és azon kaptam magamat, hogy gazda lettem, akinek a saját termés, aztán pedig az ebből készített nedű a büszkesége – foglalja össze János.

– Ugyanabban a hagyományos stílusban folytatod a gazdálkodást, ahogy az ősöktől láttad?

– Ahogy a tudásom színesedett, bővült a szemléletem, ez is megváltozott idővel. Figyelem a változó trendeket, vevői igényeket, nem restellek kérdezni szakmai témákban elismert borászoktól, és a feleségemmel borvidékek köré szervezzük a pihenésünket, akár külföldön is. Onnét is hozok haza tapasztalatokat, ezeket felhasználom a borkészítés során, de szívesen megosztom az összetartó borász barátokkal is – tárja elém az életszemléletének alapköveit.

– Hogyan látod a zalai borvidék helyzetét, merre haladsz, mik a terveid?

– Ez a borvidék jelenleg háttérbe szorul, talán a kevésbé hatékony marketing miatt. Utazásaink során kóstoltunk drága borokat is, de azt szűrtem le, hogy egyáltalán nem kell szégyenkeznünk. Nem csupán a nemzetközi borversenyen elnyert Olaszrizling-tételem arany minősítése miatt, de a vásárlói visszajelzések alapján sem. Remélem, hogy Zala zászlósborával, a Hegykével, amit szigorú szabályok szerint, összesen hat pincészet komponálhat meg és palackozhat, megjön majd az áttörés. Azt kell előtérbe helyeznünk, hogy változni kell! Míg régen ezen a vidéken az Olaszrizling és a Chardonnay volt az egyeduralkodó, a fogyasztók most előnyben részesítik a gyümölcsös, illatos, lágy, nem túl markánsan savas, alacsony alkoholtartalmú borokat. Én ezen irányelvek szerint telepítem, illetve cserélem le a birtokokon a tőkéket.

– Miben látod az egyediségeteket a vendéglátás terén?

– Az igényes kialakítású fogadóterek mellett, ami ma már alapkövetelménynek számít, nagy gondot fordítunk arra, hogy csak az kerüljön az asztalra, amit én is és a családom is szívesen fogyasztana. Ezért aztán saját magam nevelem a sertést, a birkát is. Ez az alapja az ételkínálatunknak: hidegtálak, gulyásleves, pörköltek, kemencében sült malac, és persze a legkedveltebb étel, a disznósült párolt káposztával, hagymás tört burgonyával. Egyszóval széles a repertoár. A lakomát cukrászdában nem kapható házi desszert zárja (ami a vidéki élet szerves része volt hajdan), gondoljunk csak a prószára vagy egy jó almás pitére. A panorámában egy közelben lévő másik pincémnél kihelyezett padon ülve szoktunk gyönyörködni a vendégeimmel. Húszan is elférnek rajta, és ilyenkor egy pohár Hetykét kortyolgatva kémleljük a messzeséget. Nemcsak Zalaszentgrót látképe tárul elénk, hiszen a türjei templom tornya, a Tátika, de még a Somló-hegy is látszik, ha tiszta az idő.

– Ha össze kéne gyúrni téged, vagy álmodban látnád magadat, milyen képek jelennének meg?

– Mivel vadászmesterként dolgozom, és a borászkodás mellett ennek a szenvedéllyel megélt szerepe is elvitathatatlan, a legszívesebben talán egy pohár zalai borral járnám az erdőt, és hagynám, hogy ez a két élmény keveredve testet öltsön bennem – vallja ezen elképzelt képbe révedve, de egy pillanatra csupán, mert szinte azonnal visszarántja a jelenbe a megcsörrenő telefon: épp egy vásárló adja le a rendelését.

● Sebestyén Csilla