Ismét itt járt Joulupukki
Ismét ellátogatott Zalaszentgrótra az igazi finn Mikulás, egyenesen Lappföldről érkezett hozzánk december 8-án.
Legutóbb 2015-ben járt nálunk a híres nagyszakállú, akkor is és most is izgatottan és csodálattal várták gyermekek és felnőttek egyaránt.
A Városházán Baracskai József polgármester fogadta a vendéget, a Városi Művelődési Központ színháztermében pedig hangos énekszóval várták Joulupukkit az óvodás és iskolás gyermekek. A hívogató énekszó után besétált a színpadra, leült a karosszékbe, és így szólt a gyermekekhez:
– Olyanok a szemeitek, mint karácsony éjszakáján az égbolt. Otthon a rénszarvasaim már gyakorolják ám, hogyan tudnak az égbe emelkedni, és onnan nézni benneteket a karácsonyi éjszakán.
Kedves Szülők! Ti kaptátok a legjobb karácsonyi ajándékot. Ugye tudjátok, hogyha magatok mellé néztek, vagy éppen az öletekben meglátjátok őket, a gyermekeiteket?
A második legszebb ajándék, és szerintem a legjobb is, amit valaha kaphattok, az egészségetek, úgyhogy legyetek szívesek mindkettőre vigyázni!
Kedves gyerekek! Felejtsétek el, mikor azt mondják, hogy vannak jó meg rossz gyerekek, olyan nem létezik. Előfordul ugyan, hogy rossz napjaink vannak, és nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy mi szeretnénk. Legvégül szeretnélek benneteket köszönteni, mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok, és ne felejtsétek el egymást megölelni! Köszönöm!
Ezekkel a szeretetteljes szavakkal búcsúzott tőlünk a lappföldi Mikulás, majd csoportképek készültek az óvodásokról és iskolásokról.
A Városi Művelődési Központ előtti Szent István téren még kisebb tömeg várta őt. Joulupukki felült a rénszarvas húzta szánra, itt a gyermekek még mellé ülhettek, a szülők pedig lefotózhatták őket.
A találkozás felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára, köszönjük, hogy nálunk járt, és nagy szeretettel várjuk máskor is vissza Zalaszentgrótra.
● Kulifainé Kovács Tímea