Magazin cikkek

Ünnep a városrészekben

A városrészekben is készültek az adventi ünnepekre, egy rövid összefoglaló keretében ismertetjük az ott történteket.


Tüskeszentpéteren december 9-én kezdődött a karácsonyi hangolódás, a gyermekek bevonásával a kultúrházban asztali díszeket készítettek, mézeskalácsot sütöttek, feldíszítették a buszmegálló melletti fenyőfát. Munkájukat délután a Mikulás ajándékokkal viszonozta. Gondoltak a városrészben élő nyugdíjasokra is, akiknek december 17-én szaloncukorral kedveskedtek.

A zalakoppányi kultúrházban december elején 50 csomagot osztott ki a gyerekeknek a nagyszakállú, az ajándékot a kicsik énekléssel és verssel viszonozták. A városrész központjában felállították az adventi koszorút, a közelében pedig a betlehemet. 40-50 fő minden hétvégén megjelent a gyertyagyújtó ünnepségen, amelyen süteményekkel is kedveskedtek a résztvevőknek. A negyedik adventi gyertya lángra lobbantásakor papírból készült angyalkákkal ajándékozták meg az ünneplőket. Egy koppányi lakos a helyi rászorulóknak felajánlott 100.000 forintot, melyből 10 családhoz juttattak el élelmiszercsomagot. A városrészben rendeztek szilveszteri batyus-bált, és tűzijátékot is láthattak a résztvevők.

Csáfordon a Mikulás a helyi polgárőrök segítségével házról házra járva osztotta ki a gyerekeknek az ajándékcsomagokat. A városrészben a szervezők hangsúlyt fektettek arra, hogy a helyiek találkozzanak egymással, így került sor az adventi koszorúk, ünnepi díszek közös készítésére. Hétvégenként meggyújtották a kultúrház előtt felállított adventi koszorú gyertyáit, ezt követően vendégül látták a megjelenteket. Az utolsó adventi gyertyagyújtáskor feldíszítették Csáford karácsonyfáját és felállították a betlehemet.

Kisszentgróton december 3-án a kultúrházban a gyerekek részére kézműves foglalkozást rendeztek, melyen megtanulhatták a karácsonyi díszek készítését. A délután fénypontja a Mikulás megérkezése volt, aki ajándékokat osztott a kicsiknek.

Zalaudvarnokon a Mikulás szintén ajándékot adott át a gyermekeknek. A városrészben több helyi lakos közösen készítette el az adventi koszorút, melyet a kultúrház bejáratánál állítottak fel.

Aranyodot december elején bejárta a nagyszakállú, ajándékcsomagot adott át huszonnyolc gyermeknek. A városrész keresztjénél felállított adventi koszorú gyertyáit hétvégenként természetesen itt is meggyújtották, az utolsó gyertya meggyújtása után a résztvevőket forralt borral kínálták és műsorral szórakoztatták.

● Medvéssy Lajos