Tanulni és bizonyítani
2023. július 1-től a SZE-VA Grót Nonprofit Kft-vel kötött közművelődési megállapodás révén biztosítja Zalaszentgrót városa azon közművelődési, könyvtári feladatok ellátását, amelyeket az önkormányzat számára különböző jogszabályok írnak elő. A kft. kulturális ágazatának irányítására pályázatot írt ki a város, ezt követően, szintén július 1-től, öt évre Virrasztó Zsolt kapott cégvezetői megbízást. Vele beszélgettünk Zalaszentgróthoz fűződő kapcsolatáról és az elmúlt fél évről.
● Bár régóta ismerjük egymást, ezért talán az olvasók el is nézik nekünk, hogy tegeződünk, kezdésként mégis hadd kérjelek meg egy rövid bemutatkozásra! Milyen kapcsolat fűz Zalaszentgróthoz?
– Korántsem ismeretlen terep Zalaszentgrót. Csaknem 25 évig, egészen 2017 nyaráig voltam a megyei napilap munkatársa – újságírója, rovatvezetője, főszerkesztője, lapigazgatója. Rovatvezetőként hozzám tartozott más területek mellett például Keszthely, Hévíz és Zalaszentgrót, a munkám része volt tehát a térségről szóló írások gondozása. Ez az időszak számos, ma is tartó személyes kapcsolat forrása. Bár az életem zalai hírlapos szakaszát már elengedtem, mégis különös érzés egyébként, hogy a szentgróti könyvtár egyik olyan zugában dolgozom, ahol most még lényegében a Zalai Hírlap bekötött évfolyamai vesznek körül. De folytatva a korábbi történetszálat: talán 2022 elején elkezdtünk veled szorosan összedolgozni, és segítettem neked átformálni az általad szerkesztett Szentgróti Hírek című újságot egy magazinosabb, látványosabb kiadvánnyá. E – lényegében közös – munkánk eredményeként jelenik meg 2022 májusa óta a Zalaszentgrót Magazin, amelynek most épp a legfrissebb számát tartja kezében az olvasó. Nyilván ez a fajta közelség, rálátás is közrejátszott abban, hogy pályáztam a cégvezetői megbízatásra, ám július óta azért történt egy „aprócska” változás: elkezdtek szembe jönni velem az utcán hús-vér emberekként a magazinban korábban megjelent „nevek” és „fotók”. De a lényeg: ha nem is ismeretlen a terep, azért lényegében „gyüttment” vagyok Zalaszentgróton. Amúgy nem szokatlan ez az állapot, és szerintem az ember ilyen helyzetben egyébként is csak két dolgot tehet: tanul és bizonyít, igyekszik minél inkább hasznossá válni a közösség számára.
● Mit szeretnél megvalósítani a VMK épületében, illetve a város kulturális életével kapcsolatban milyen elképzeléseid vannak?
– Az elődeim évtizedes, kiváló közművelődési, közösségszervező munkájának köszönhetően Zalaszentgrót nagyszerű kulturális hagyományokkal és nagyon aktív közösségekkel büszkélkedhet. Ez alapvető feladatokat és kötelezettségeket jelent számunkra a továbbiakban is, de ahhoz, hogy ezeknek sikerrel tehessünk eleget, még színesebbé tehessük a kulturális kínálatot, barátságosabbá az egyébként folyamatosan kölcsönzési rekordokat döntő könyvtárat, és talán új hagyományteremtő kezdeményezések mellé is bátran odaállhassunk, két alapvető feltételnek teljesülnie kell.
Az első lényegében meg is valósult a kft. létrehozásával. Bár a tulajdonos önkormányzatnak továbbra is szigorú elszámolással tartozunk, a gazdálkodásunk mégis sokkal rugalmasabbá vált, kellően gyors döntéseket hozhatunk. A kft-n belül ráadásul szervezetileg is egyesíteni tudtunk a korábbi VMK-t és a városmarketing irodát. Már egy csapat vagyunk, méghozzá szerintem remek csapat, és a közös munka eleve lehetetlenné teszi az olyan párhuzamos programok szerevezését, amelyek nem erősítik, hanem gyengítik egymást. A másik feltétel pedig az, hogy a korábbinál sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a közösségi tereink állapotára. Ezt a munkát igazából szeptembertől, októbertől gyorsítottuk fel, és azóta is rengeteg segítséget kapunk a városvezetéstől és az önkormányzati hivatal műszaki osztályától: lomtalanítunk, selejtezünk, takarítunk, felújítunk, ahogy erőnkből telik. Apránként, de haladunk. Nyilván ilyesmiről nem szokás beszélni akkor, amikor az embert a város kulturális életével kapcsolatos terveiről kérdezik, én mégis roppant fontosnak tartom.
● Melyek az elmúlt hat hónap legfontosabb tapasztalatai számodra?
– A legfontosabb, hogy talán megszűntek azok az aggodalmak, amelyek a szervezeti átalakulást kísérték. Félreérthető hírek terjedtek, ezért aztán két-három hónapon keresztül nap mint nap válaszolnom kellett arra a kérdésre, hogy akkor most tényleg megszűnik-e a VMK. A két nap alatt közel ezer nézőt vonzó Padlás, a telt házas Könnyű és komoly zenei est Szili Péter és barátai tényleg emlékezetes produkciójával, a telt házas Gül baba-előadás, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola telt házas évzáró koncertje, a Zalaszentgróti Városi Fúvószenekar telt házas újévi hangversenye után talán nem is érdemes már feltenni ezt a kérdést. Másrészt jó szembesülni azzal, hogy a látogatóink egy nem csekély része szinte minden rendezvényünkön ott van, legyen szó akár színházról, akár koncertről akár VMK-ban rendezett, akár szabadtéri eseményről. Értő, kitartó és hálás közönség. Jó érzés újra és újra találkozni.
● Medvéssy Lajos