Újévi fogadalom helyett a zene gyógyító ereje
Újévi koncertet adott Zalaszentgróton január elsején Kovács Kati, a magyar könnyűzene egyik legtermékenyebb előadója. A zalaszentgróti Templom teret teljesen betöltő tömegből valószínűleg kevesen tudták, hogy a 79 éves, Kossuth- és Liszt Ferenc- díjas előadóművész 116 hazánkban megjelentetett lemezével nagyon előkelő helyet foglal el a vonatkozó listákon. A koncert után lapunknak volt szerencséje pár szót váltani a művésznővel az elmúlt évről, fogadalmakról és arról, hogy mi tartja még mind a mai napig a színpadon.
● Milyen évet zárt? Hogy telt 2023?
– Úgy éreztem, hogy a covidos évek után mintha feltámadt volna az ország. Rengeteg koncertünk volt, de nem csak nekünk, hanem szerintem mindenkinek. A világjárvány sújtotta 2-3 évben mintha kényszernyugdíjaztak volna bennünket, de nem csak bennünket, hanem a fiatalokat is. Ez viszont erre az évre teljesen eltűnt, sőt sokkal intenzívebben tértünk vissza a színpadra. Elég csak annyi, hogy az elmúlt két napban televíziós gálaműsort forgattuk, Sárváron, majd a debreceni nagytemplomban zenéltünk, most pedig itt vagyunk Zalaszentgróton. Lényegében másfél napja arra nem volt időm, hogy egy falatot egyek.
● Milyen várakozással, vagy fogadalommal vág neki a jövő évnek?
– Nem szoktam fogadalmakat tenni, és egy évre előre tervezni sem tudunk. Azt szoktam mondani, hogy a sors rendezi az életünket. Hiába tűzöm én ki, hogy szeretnék készíteni idén egy új lemezt, szeretnék új dalokat, vagy egy sportaréna-koncertet, az élet úgyis átrendezi. Felébredsz reggel, és a sors valami egészen új játékot talál ki számodra.
● Volt ilyen váratlan meglepetésben része tavaly?
– Az előző év egyik ilyen nagy meglepetése volt a debreceni fellépésem a nagytemplomban. Nem gondoltam volna, hogy egy templomban fogok énekelni karácsony tájékán. Azt sem, hogy háromszor töltöm meg a sportcsarnokot Gödön. Az is úgy volt, hogy először volt egy dátum, aztán jött még egy, és a végén befutott egy harmadik is. Azzal viccelődtem, hogy én is olyan vagyok, mint az Azahriah, csak más léptékekben. Háromszor megtölteni a Puskás Arénát hatalmas dolog, és hatalmas lelki erőt igényel azt végigcsinálni. Tényleg, mint a katonaságnál, „erőt, egészséget” kívánok neki.
● Mi adja az erőt?
– A zene olyan, mint a sport. Igazság szerint mindkettő egyfajta szórakozás, ami másokat is szórakoztat. Lélek- és közösségformáló ereje van. Gondoljunk bele, hogy most itt Zalaszentgróton volt egy koncert! Hány ember fog erre emlékezni, hány embernek lesz valami olyan emléke, ami valahol, valamilyen szinten kötődik a mai naphoz, a mai koncerthez.
● Hogyan talált rá a zenére?
– Gyerekkoromban a rockosabb dalokat szerettem, sőt nő létemre az első rockerek között voltam, hiszen már 1965-ben Little Richardot énekeltem. Aztán mégis a lírai dalok hozták meg a sikert. Hiába énekeltem én rock and rollt, csak a zenész kollégák tudják, hogy én abban élek igazán, a közönség máshonnan ismer. Vannak dalaim, amikről sokan nem is tudják, hogy eredetileg az én dalaim voltak. Például a „Szólj rám, ha hangosan énekelek”. Az LGT két évvel utánam vette azt át, és nagyon nagy siker lett belőle. Nagyon szeretem a filmzenéket is, érzem ahogy gyógyítanak. Mert a zenének gyógyító hatása van, nem csak az előadót gyógyítja, hanem a hallgatóságot is. Remélem ezt érezték a mai koncert után is.
● Fegyverneky Levente