Magazin cikkek

Sikerre ítélve

Zalaszentgrót önkormányzata január 11-én tartotta hagyományos újévi köszöntőjét a Fiáker étteremben. Az eseményen Baracskai József polgármester köszöntője előtt Magyar Enikő hegedűművész és Johanné Székely Júlia zenei műsorát hallhatták az érdeklődők, majd megtekinthették azt a kisfilmet is, amely az előző év fontosabb helyi eseményeit mutatta be.


Beszédében a polgármester kiemelte, hogy az újévi fogadás egyik legfontosabb célja, hogy a meghívottak találkozhassanak, közösen köszönthessék az új évet, és a város vezetése köszönetet mondhasson nekik azért a munkáért, amit az előző évben végeztek Zalaszentgrótért.

A városvezető üdvözölte a Keszthelyi Rendőrkapitányság új parancsnokát, a közelmúltban kinevezett dr. Farsang Boglárka rendőr ezredest, a helyi posta új vezetőjét, Pusztai Szabolcsot, a nyugdíjas klub elnökét, Lukács Évát, valamint Gorza Angélát, a Zalaszentgróti Ifjúsági Önkormányzat új polgármesterét.

Baracskai József áttekintést adott a városban lezajlott fontosabb beruházásokról is. Kiemelte ezek közül a 6 milliárd forint összegű, komfortnövelő, és a környezetvédelmet is szolgáló szennyvízhálózat-bővítési projektet, a város határában megvalósuló 8 milliárd forint értékű E-ON beruházást, valamint a több százmillió forintba kerülő modern gépparkot, amellyel a helyi egészségügyi központ lett gazdagabb. A polgármester büszkén mondta, hogy a városi képviselő-testület a döntéseit szinte száz százalékban egyhangúlag hozta meg.

Baracskai József Zalaszentgrót várossá válásának 40. évfordulójáról is beszélt az eseményen:

– Nyilvánvaló, hogy a világ változik, de Zalaszentgrótot bizonyos szempontból az állandóság is jellemzi. Méghozzá az, hogy a lakói 40 éve biztonságban, békességben és barátságban élnek együtt.

– Úgy gondolom, hogy egy település erejét az ott élők munkája alapozza meg. Ha végignézek a helyi közösségeken, akkor nyugodtan mondhatom, hogy Zalaszentgrót a következő 40 évben is sikerre van ítélve. Boldog, békés és egészséges új évet kívánok mindnyájuknak! Boldog születésnapot Zalaszentgrót! – mondta végül a város polgármestere.

● MEDVÉSSY LAJOS