Nagykorú lett a ZIÖK
A városi önkormányzat mellet működő, a diákok közösségét szolgáló ifjúsági önkormányzattal Zalaszentgrót már tizennyolc éve büszkélkedhet. A diákönkormányzat fontos jogokkal rendelkezik a fiatalok iskolai és azon kívüli életét érintő valamennyi kérdésben, legfontosabb célja pedig a diákok érdekeinek hatékony érvényesítése. Az az önkormányzat, amely hatékonyan tud élni ezekkel a jogokkal, eredményes és sikeres szervezet lesz. A Zalaszentgróti Ifjúsági Önkormányzat (ZIÖK) nem csupán egy csapat diák, hanem előre lefektetett célok érdekében dolgozó, feladatukat pontosan ismerő diákok szervezete.
Az előző évben választották meg a város harmadik diákpolgármesterét, Gorza Angélát, aki 2021 óta tevékenykedik a testületben. Képviselőként kezdte a munkát, majd miután elődje, Farkas Szabolcs a tanulmányai miatt lemondott diákpolgármesteri tisztségéről, neki szavaztak bizalmat a társai.
Angéla jelenleg a zalaegerszegi Csány László Technikum gazdálkodás és menedzsment ágazatának tanulója, s emellett látja el polgármesteri teendőit szülőföldjén, Zalaszentgróton.
Az ifjúsági önkormányzat hét tagból áll, Gorza Angéla polgármester mellett Tirbus Ákos tölti be a polgármester-helyettesi pozíciót. A képviselők pedig Tar Zalán, Horváth-Buti Richárd, Bonyhárd Sára Tamara, Asperján Emma és Korcsmáros Zoé.
A legkisebbektől a legnagyobbakig, minden korosztály képviselői megtalálhatók a testületben. Havonta tartanak ülést, ahol megbeszélik a múlt tanulságait és a jövőbeni terveket is. A havi gyakoriság abban az esetben változik, ha valamilyen programra készülnek és az több munkát, több befektetett időt igényel. A Zalaszentgróti Ifjúsági Önkormányzat székhelye a Zalai Hazatérők Egyesületénél van, itt folyik az elméleti munka nagy része. Az eldöntendő kérdésekről demokratikus módon szavaznak.
A közeljövőben szeretnének három külsős delegált diákot befogadni maguk közé, akik részt vesznek az önkormányzat életében, jelen vannak az üléseken, és ötleteikkel, tevékeny jelenlétükkel hozzá tudnak járulni a városban élő ifjúság életének alakításához. A három delegált kiválasztására februárban választásokat tartanak, hogy a diákság véleményére alapozva a legjobb emberek kerüljenek a képviselő-testületbe. A jelentkezőknek ajánló lapokat kell gyűjteniük, és ha ezekből tíz darabot sikerül megszerezniük, elindulhatnak a választáson. A szavazást a közösségi oldalaikon reklámozzák majd, és az iskolában is hirdetik. A diákok a szavazati jogukat a következő módon érvényesíthetik: hagyományos szavazás lesz, a Városi Sportcsarnokban és a Zalai Hazatérők Egyesületénél lesznek elhelyezve az urnák, amelyekbe papír alapú szavazatot dobhatnak majd be a fiatal polgárok. A szavazólapokat a helyszínen kapják meg.
Gorza Angéla elmondta még, hogy szeretné, ha ez az összetartó közösség bővülne, és Zalaszentgrót egy fiatalságtól pezsgő várossá alakulna. Egyik céljának tekinti, hogy közös munkával megfelelő szórakozási lehetőséget teremtsenek a diákságnak, hogy a fiataloknak ne kelljen a környező nagyvárosokba elmenniük, ha társaságban szeretnének együtt lenni egy hétvégi estén.
Az új diákpolgármester arra szeretne bátorítani minden városban lakó fiatalt, hogy nyugodtan forduljanak hozzá ötletükkel, terveikkel, és valósítsák meg azt együtt, összefogva, a fiatalság erejével!
● BARTUS BABETT