Elfogadták a költségvetést
Február 14-én tartotta ülését a város önkormányzatának képviselő-testülete. A városvezetők tizenegy napirendi pontról tárgyaltak a közel egy órás ülésen, melyen egyhangúlag elfogadták Zalaszentgrót 2024. évi költségvetését is. A fontosabb témákról Baracskai József polgármestert kérdeztük.
● Az ülés fő napirendi pontja a város ez évi költségvetése volt? Melyek ennek a legfontosabb számai?
– Külön öröm számomra, hogy egyhangúlag fogadtuk el a 2,1 milliárd forint összegű költségvetés, ez véleményem szerint azt jelenti, hogy „egy irányba halad” a képviselő-testület. Igaz, 2023-ban a főösszeg nagyobb volt, ám lezárultak a hatalmas összegű beruházások az előző évben, emiatt csökken most a főösszeg. A bevételek nagy része feladatfinanszírozó állami támogatás, ám jelentős a helyi adókból keletkező bevétel is. A legnagyobb kiadási tétel a bérjellegű, hiszen a város működéséhez sok alkalmazott, jelenleg 129 fő kell, gondoljunk itt az egészségügyre, óvodára, szociális ellátásra, közös önkormányzati hivatalra. A központi béremelések egy részét az állam állja, viszont a városnak is hozzá kell tennie ehhez jelentős összeget. Fejlesztéseket, beruházásokat is tartalmaz a költségvetés. Az aranyodi gyalogátkelőt létrehozzuk, a környékét rendezni fogjuk, ezt az útszakaszt szegéllyel látjuk el, biztosítsuk a kivilágítását, illetve növényekkel is díszítjük. Mindez költségvetése közel 22 millió forint. A VMK épületének karbantartására, fejlesztésére mintegy 6 milliót költünk. A Mikszáth Kálmán utca elejének a burkolatát lecseréljük, az erre beállított összeg 17,6 millió forint. Csapadékvíz-elvezetés kiépítésére mintegy 3,5 milliót költünk. A városban sok út és járda szorul karbantartásra, ezek egy része megújul ebben az esztendőben. További fejlesztések lesznek az egészségügyi központunkban is, bővítjük a játszótereket és az óvodát további játékelemekkel, a temető területét növelni fogjuk, köztéri alkotások kihelyezésével szebbé tesszük a városképet. Zalaszentgrót város adóerő képessége jó és növekszik, emiatt a város a tavalyi 17 millió helyett az idén 42 millió forint szolidaritási adót fizet az államnak. Történik ez azok után, hogy az utóbbi időszakban elvonták tőlünk a személyi jövedelemadó önkormányzatokra eső részét, és a gépjárműadó egy részét. Jó lenne, ha ezekből az elvonásokból illetve önkormányzati befizetésből visszaforgatnának ide pénzt. Lenne helye a közútkezelőhöz tartozó Türjei utca, a zalabér-zalaszentgróti illetve a zalaudvarnoki útszakasz felújításakor. A városrészek kiemelt figyelmet kaptak a költségvetésben, az eddigi normatívájukon kívül külön keretet hoztunk létre számukra, amely felhasználásáról saját maguk dönthetnek. A városi civil szerveződések, egyesületek is támogatásban részesülnek, ezzel is erősítjük a helyi közösségeket.
● Az ülésen döntöttek a helyi egészségügyi központ igazgatói posztjáról. A régi-új igazgatót, Dr. Al-Yari Mohamedet nevezték ki újra öt éves időtartamra az intézmény élére. Mi a véleménye a főorvos úr eddigi tevékenységéről, amelyet városunkban végzett?
– A dr. Al-Yari Mohamed vezette járóbeteg szakellátó központunk nagyon jól működik, elismertségnek örvend megyei szinten is. A szakrendelésekhez biztosított a humán erőforrás, így az orvosok is. Kimondhatjuk, hogy a főorvos úr vezette intézmény egészségügyi biztonságot ad a zalaszentgrótiaknak és a járás lakóinak. Sokáig szó volt arról, hogy a kórházak átveszik, államosítják az egészségügyi intézményeket, mi nem adtuk át, és információim szerint államosításra sem kerül sor. Zalaszentgrót jelentős anyagi erőforrással, idén mintegy 52 millió forinttal támogatja az intézmény és az egészségfejlesztési iroda működését. Ebben az évben már a kistérség több településéről is érkezett támogatás, mintegy négymillió forint értékben, így látható, hogy a térség magáénak érzi ezt az intézményt.
● Tárgyaltak a tanyagondnoki szolgáltatás megszervezéséről. Ez mit jelent pontosan?
– Arról döntöttünk, hogy ennek a szolgáltatásnak elemezzük a jogi és pénzügyi lehetőségeit. A várostól távolabb eső részek, így Csáford, Zalaudvarnok, Zalakoppány és Tüskeszentpéter lakosait segítheti ez a szolgáltatás. A gondnokok jelen lennének a településeken, figyelnék a városrész tisztaságát, a temetőket, a buszmegállókat, valamint besegítenének a szociális feladatok ellátásába is.
● MEDVÉSSY LAJOS