Magazin cikkek

Az idei büdzsé számokban

Egy önkormányzati költségvetés meglehetősen bonyolult konstrukció, terjedelmes, rengeteg mellékletet tartalmazó dokumentum. Az alábbiakban Zalaszentgrót 2024. évi büdzséjének lényegesebb elemeit foglaljuk össze.


A költségvetés főösszege 2,1 milliárd forint, ebből kell a városnak ellátnia a kötelező feladatait is: többek között ilyen az óvodai nevelés, az egészségügyi és szociális alapellátás. A költségvetés egyik legnagyobb tételű kiadása az intézmények 129 foglalkoztatottjának a bérkiadása és ennek járulékai, ez 847 millió forint összegű. A kötelező feladatokon kívül az önkormányzat önként vállalt feladatokra is költ, ezek közé tartozik 22 millió forinttal 33 egyesület, szervezet támogatása. Beruházások is olvashatóak a költségvetési rendeletben, 20 millió forintos fejlesztést terveznek az intézményekben, továbbá közel 18 millió forintot szánnak az egészségügyi központ energetikai fejlesztésére. Zalaszentgrót korábbi és jelenlegi vezetése is nagy hangsúlyt fektetett és fektet a helyi egészségügyi központ minél színvonalasabbá tételéhez, így növelik a lakosság egészségügyi biztonságérzetét, valamint a szolgáltatás színvonalát is.

Habár olyan hatalmas beruházás, mint a 2023-as évben befejeződött szennyvízprojekt, nem indul ebben az évben, de fejlesztésekben most sem lesz hiány. Közösségi terek bővülnek, Aranyodon gyalogátkelőhelyet építenek, és annak környékét megfelelőképp alakítják át. Közel 26 millió forintot szánnak a zalaszentgróti temető bővítésére, fejlesztésére. A Mikszáth Kálmán utca egy részének burkolata is megújul, a Városi Művelődési Központ épületének fejlesztésére közel 6 millió forintot költenek. A tervek szerint felújításra összesen közel 100 millió forintot költenek 2024-ben.

Ebben az évben több EU-s pályázaton nyert projekt is „fut”, ezeknek az összértéke 109 millió forint. Van olyan kötelező feladat, amelynek megoldása több pénzbe kerül, mint korábban, viszont az ellátásához nem ad több pénzt az állam. A központi bérszabályozás miatt a közalkalmazotti szféra nagyobb összegű bért kap, mint eddig, viszont a többletköltség egy részét nem fizeti az állam, így ezt is a város egészíti ki. További plusz teher a városnak, hogy a szolidaritási adó, azaz a hozzájárulás, amit az önkormányzat fizet az államnak, ebben az évben jelentős mértékben megemelkedett, 17-ről 42 millió forintra nőtt. Az adónem összegének emelkedése mindenesetre Zalaszentgrót adóerő-képességének növekedését jelzi, tehát utal a város gazdasági erősödésére.

● MEDVÉSSY LAJOS