Szökőnapi télkergető
Hatalmas máglyarakás várta az érdeklődőket február 29-én a SZPARI pálya mellett, akik azért érkeztek, hogy közösen intsenek búcsút az idei télnek.
A szökőnapi vidám délutánt Molnár Szilveszterné, a Zalaszentgróti Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde vezetője nyitotta meg, és elmondta, hogy a téltemetés egyik nagyon fontos rituáléja a máglyagyújtás. A lángok között elég a sötétség, a baj, a betegség, így megtisztulva várhatjuk a tavaszt. A néphit szerint az a jó, ha a füst nyugat felé száll, hisz akkor bőséges évünk lesz.
Az emeletnyi magas máglyát Baracskai József polgármester lobbantotta lángra, majd a „boszorkányok” táncát láthatta a népes közönség. A banyák seprűikkel megtisztogatták a vendégeket a bajtól, betegségtől, majd velük közösen járták körbe a tüzet, ezzel utat nyitva a várva várt tavasznak. A rendezvényről nem hiányozhatott a forralt bor és a zsíros kenyér, amiről a Zalaszentgróti Városi Futball Klub gondoskodott.
● VARGA CSILLA