Zalaudvarnok: királyi udvarhely lehetett

A városrészeket bemutató sorozatunkban a teljesség igénye nélkül ismertetjük röviden a történetüket, idézzük a közelmúltjukat és mutatjuk be a jelenlegi közösségi életüket. A sorozat utolsó részében Zalaudvarnokkal foglalkozunk.

Vikár Tibor helytörténésznek már jelentek meg publikációi Zalaszentgrótról és városrészeinek históriájáról. Zalaudvarnok történetét így foglalta össze:

– A terület egykor valószínűleg Koppány vezér birtokában volt. A keresztény államszervező harcok során királyi tulajdonba került, mert I. István elvette az ellene lázadó törzsi-nemzetségi vezetők földjét. A korai Árpád-korban a király nem rendelkezett állandó székhellyel és egy helyben lévő udvartartással. Állandó mozgásban volt, végig járta birtokait és azok központjában, az udvarházakban valamennyi időt eltöltve felélte az ott felhalmozott élelmet. Közben intézte kormányzati feladatait. Valószínűleg Zalaudvarnokon is egykor ilyen királyi udvarház lehetett, és az ott élő szolgálónépekről az udvarnokokról kaphatta nevét. Az udvarház személyzetét kezdetben félszabad állapotú udvarnokok és egyéb szolgálónépek alkották. Az udvarnok szó olyan földművest, növénytermesztőt jelentett, aki terményadóval látta el az udvarházat, annak saját földjén dolgozva. Az udvarnokok a XIV. században kialakuló jobbágyságba tagozódtak bele. Zalaudvarnok területe a XII. században a Türje nemzetség birtokába került. Később a nemzetséghez tartozó Szentgróti, majd Hagymássy család tulajdona lett. A települést 1299-ben említi először oklevél Wduornuk néven. A falu végig a Szentgrót várát birtokló családok használatában volt. 1430-ban Hagymássy László a földesura. 1654-ben Szentgrót várát és a hozzá tartozó falvakat, köztük Udvarnokot is, Hagymássy István Batthyány Ádámnak adja el. Az adásvételt 1663-ban I. Lipót király is megerősíti. Az 1664-es nagy török hadjárat teljesen elpusztítja a vidéket. A Batthyány család hazánk felső tót megyéiből népesítette be. Különösen némely emberek Szinek nevű falut említenek, honnét Cotter, Dober családok költöztek ide. Még előbbi nemzedék beszélt tótul, de 1879-ben már senki sem tudja ezt a nyelvet, mindenki magyarul beszél. Az 1700 az években elindul a lassú fejlődés. 1720-ban 8 telepes család élt Udvarnokon, földjeiket kétnyomásos rendszerben művelték. Rétjeik a környező erdőkben voltak, így a Zala áradásai nem veszélyeztették a szénatermést. A szőlők lejtős hegyoldalakon nőttek, melyeken „silány” bor termett. 1770-ben 9 takács, 4 varga, 1 kovács, 1 molnár dolgozott iparosként a településen. Az 1780-as összeírás szerint a község szántói a Szentmihályi pusztán voltak. A tiszta búzát is megtermelték, terményeiket pedig a szentgróti piacon adták el. A XVIII- XIX. században a község dinamikusan fejlődött, gyarapodott, sajnos ezt a XX. század egymást váltó politikai, gazdasági kurzusai kedvezőtlenül befolyásolták.

A 92 éves Kiss István 1956-ban külföldre disszidált, de addig Zalaudvarnokon élt. Kérésünkre lelkesen beszélt a falu 1940-es évekbeli történéséről, a német megszállás utolsó napjairól.

Akkoriban nagyon szegény falu volt, nem volt se temploma, se kultúrháza, se műútja. Iskola az volt, mind a hat osztályában voltak 10-12-en. Mikor végeztünk az elemi iskolával, akkor leventék lettünk, kisebb katonai kiképzést kaptunk, meneteltünk, lövészeten és erőnléti edzéseken vettünk részt. 1945-ben el akartak vinni minket, leventéket Németországba. Már össze is pakoltunk, vártunk az indulásra. Megérkezett Szentgrótról lóháton a futár, hogy indulhatunk Németországba, de tőle elkérte a lovát a Vajda Jani bácsi, aki a leventék parancsnoka volt. A kérését azzal magyarázta, hogy hazamegy a lóval, és elbúcsúzik az asszonytól. Vajda Jani bácsi el is ment a ló hátán, de nem jött vissza, így mi sem indultunk el Németországba. Volt itt a faluban összecsapás is. Jött Szentlászló felől úgy 100 német katona, gyalogosok, harckocsisok, menni akartak haza. Ám akkor Szentgróton már az oroszok voltak, ott volt lövöldözés is, mivel füst terjengett Szentgrót felett. A németek a falu déli végében, a házunkban rendezték be a főhadiszállásukat. Az udvarunkon és a szomszédok területén is harckocsik álltak. Az oroszok a Zalaudvarnok melletti dombokról lőttek felénk, a németek meg viszonozták a tüzet golyószórókkal és a harckocsik lövedékével. Mi akkor hazulról elmentünk, másnap reggel tértünk vissza, de akkor már az oroszok voltak a házunknál.

Itt akkoriban az emberek földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. 1950-ben megalakult a kis tsz nyolc taggal, olyanokkal, akik nem értettek a gazdálkodáshoz, viszont az államtól kapták a lóvét. Akkor építettük meg az udvarnoki kultúrházat, 1948-ban apámék pedig felépítették a templomot – elevenítette fel ifjúkori emlékeit Kiss István.

A 87 éves Deák Jenőné 1959 óta él Zalaudvarnokon, abban az évben alakult a tsz, amelynek a kertészetében dolgozott. Ismertetőjében visszautaztunk az 1960-as évek Zalaudvarnokára.

Nagyon rossz volt itt a köves-földes út, amelyen közlekedtek az ökrös és lovas szekerek. Ez a rossz állapot 1962-ben szűnt meg, amikor leaszfaltozták az utcákat. Az emberek a tsz-ben vagy Szentgróton dolgoztak. Az itteniek nagyon dolgos, szorgalmas emberek voltak, a főállás mellett a faluban szinte mindenki foglalkozott állattal, tehénnel, disznóval, baromfival. Volt közös legelő is, a Bogdán Gyurka és a felesége hajtották ki minden reggel oda a teheneket. Rendezvényekből sem volt hiány, bálokkal, összejövetelekkel ünnepeltük a húsvétot, karácsonyt és a búcsút, a zenés rendezvényekre mindig nagyon sokan érkeztek. Nagyon összetartó volt itt a nép, minden ház kalákában épült, rokonok, barátok és ismerősök segítségével. Amikor a mi szomszédunk építkezett, akkor fél évig nálunk laktak négyen, a következő évben, mikor mi építkeztünk, akkor pedig hozzájuk költöztünk addig, míg a házépítéssel nem végeztünk – sorolta emlékeit Deák Jenőné.

A városrész tanácsnoka, Császár Cecília örömmel mondta, hogy széles a választék rendezvényekből Zalaudvarnokon. A rendszeresen szervezett események a városrészben a húsvétvárás, a családi és gyermeknap, az idősek napja. Minden évben készülnek az adventre, a gyerekeket mindig megajándékozza a Mikulás. 2023-ban csatlakoztak az adventi kalendárium, világító ablakok projekthez, és örömükre mind a 24 ablak világított szerte Zalaudvarnokon.

● MEDVÉSSY LAJOS