Ötven év a Vöröskeresztben

Portrésorozatunkban ezúttal dr. Baracskai Józsefnével, Vali nénivel beszélgetünk, aki idén ötven éve főhivatású vöröskeresztesként segíti a rászorulókat, a bajba jutottakat. A beszélgetésre nehéz volt időpontot találni, mert sokszor estig úton van hivatalos ügyben. A találkozás apropója a fél évszázados jubileum.

● Az évforduló kapcsán azt már tudjuk, hogy 1974-től dolgozik a Vöröskeresztben. Korábban nem volt kapcsolata ezzel a szervezettel?

– Nagykanizsán a Landler Jenő Gimnáziumban mint ifjúsági vöröskeresztes (akkor még volt ilyen) ismerkedtem meg ezzel a tevékenységgel. Későbbi munkahelyemen, Bocföldén részt vettem véradásszervezésben is.

● Hogyan indult a zalaszentgróti tevékenysége?

– Dr. Baracskai Józseffel, aki az egerszegi kórházban volt gyermekorvos, 1970 januárjában kötöttem házasságot. A következő évben Zalaszentgrótra költöztünk, ahol ő lett a területi gyermekorvos. Én, a szülési szabadság lejárta után, 1974-ben már nem mentem vissza a tsz-be. Felkutattuk és megkaptam a betegség miatt megüresedett zalaszentgróti járási vöröskeresztes titkári állást. 1979-ben területi átszervezés miatt a keszthelyi járás Vöröskereszt-vezetője lettem, majd két év után Keszthelyt is ide csatolták. 1984-ben, amikor Szentgrót város lett, nagyon kértek, hogy maradjak Keszthelyen. Nagyon sok szép eredményt értünk el az egyetemistákkal, középiskolákkal. Sokat dolgoztunk az ifjúsági vöröskeresztesekkel, nagyon jó bázist alakítottunk ki. Bár Keszthelyen a férjemnek állást kínáltak, nekem pedig állást is, lakást is, amikor 1984-ben Zalaszentgrót városi rangot kapott, úgy döntöttünk, maradunk. A gyerekek, Vali és Józsi is azt mondták, hogy ők nem akarnak Szentgrótról elmenni, Így lettem városi titkár Szentgróton.

● Mióta megyei titkár?

– 1997-ben, amikor nyugdíjba ment a megyei titkár, a megye vöröskereszteseinek rábeszélésére megpályáztam és elnyertem a Zala megyei titkári (most igazgatói) állást. Én először huzakodtam, mert nagyon jól éreztem magam Szentgróton, nagy terveim voltak. Most már 25 éve megyei igazgató vagyok, tehát a Vöröskeresztben eltöltött 50 év felét megyei igazgatóként dolgoztam végig. Közben Habsburg György országos elnök felkérésére egy évig megbízott országos főigazgatóként „rendbe tettem”, megerősítettem a Magyar Vöröskeresztet.

● Ötven éves tevékenysége során, illetve megyei vezetőként mire büszke?

– Akkor a megyében dolgoztak tizennégyen, ma százhatvanan. Irányításommal a szervezet helyzete stabilizálódott, ma a legerősebb az országban. Közel egymilliárd forintból gazdálkodunk, de szigorú rend és megfontoltság jellemzi pénzfelhasználásunkat. Sikeres pályázatokból egészítjük ki a normatív támogatást. Az országban egyedül nekünk vannak saját ingatlanjaink. Amikor megyei vezető lettem, azzal kezdtem, hogy minden munkatársnak el kellett végeznie valamilyen szociális jellegű képzést. Ezután elkezdtük felépíteni a szociális ellátórendszert, így lettünk országos szinten a legnagyobb rendszerrel, és Budapest után a legnagyobb apparátussal működő megye. Szentgrótra is szépen jutott, új helyre költöztünk, szép épületet vásároltunk, felújítottuk. Létrehoztuk az ellátórendszereket. Így épült meg a fogyatékkal élők nappali intézménye is Szentgróton, ahol 6 dolgozó 50 térségi személyt lát el. Itt az volt a célom, hogy Zalaszentgróton is legyen olyan ellátás, ami az embereket segíti, hogy emberközeli legyen a Vöröskereszt, hogy lássák, mit csinál. Azért vagyunk, hogy segítsünk a rászorultakon. Létrehoztuk a támogatószolgálatot. Házi segítségnyújtás keretében a szentgróti kistérségben 7 településen 80 emberrel foglalkozunk.

● Jelenleg mi a legnagyobb feladatuk?

– A „humanitárius válság” kezelése, a menekültek megsegítése most a feladat. Éves szinten 1100-1200 fő támogatását biztosítjuk. Nagyon soknak segítünk munkahelyet keresni, segítjük beilleszkedésüket. Szociális ellátást, jogi tanácsadást biztosítunk. Tartjuk a kapcsolatot az idegenrendészettel, és segítjük az iskolai és óvodai elhelyezést. Ez a szó, hogy „Magyar Vöröskereszt” a mai napig is nagyon jól cseng az emberek fülébe, nem szabad ezt elrontani. Lehet itt minden, menekültválság, lehet Covid, lehet árvíz, de nekünk mindenki megelégedésére kell dolgoznunk.

● Papír szerint nyugdíjas lehetne. Nem gondolt még pihenésre?

– Egy rehabilitációs központ alapjait próbáljuk lerakni, ami magába foglalná az egészségügyi, a jogi és a munkarehabilitációt. Tudom, hogy lejár az idő, és az embernek muszáj átgondolnia az életét, de úgy gondolom, hogy sohase fogok a Vöröskereszttől megválni. Ha nyugdíjba is vonulok végleg, önkéntes munkával tovább segítem ezt a szervezetet.

● SZALAY CSABA